Mindenkinek jogában áll, hogy megírja élete történetét. Így hát nekem is lehetőségem adódik pár érdekes esetet az utókor számára lejegyezni. Néha amit valóságként ismerünk, távol áll tőle. Pedig a valóság megismerése nélkülözhetetlen feltétel, ha a jövő esélyeit latolgatjuk. Mindenki a jövőt lesi, és mint tudjuk meglepő, hogy néha hirtelen csap le a halál.
Itt van például a Rosti esete, őt az alkohol vitte el, igen fiatalon, 32 évesen. 14 éves kora óta ivott mindennap, akkor még gimnáziumba járt, a Kaffkába. Közepes tanuló volt, szorgalomból elégtelen, de matematikából jeles, kiválóan tudott összeadni-osztani-szorozni – ebben még a kocsmákban is verhetetlen volt. Akkor tájt, a 70-es években, csakúgy, mint a 80-asokban is, vizezték a sört, a bort és a pálinkát – és a pincérek ráadásul még csaltak is. Rosszul adtak össze és más nagyobb számokkal játszottak, becsapva a vendégeket, akiktől ezen felül még a borravalót is követelték, és így is panaszkodtak, hogy nem tudnak megélni. Ócska egy népség volt, legalább is a kuncsaftok szemszögéből.
A rendőrök, bizony szerették a pincéreket, mert azok meg nekik jattoltak, hogy elnézzék kisebb-nagyobb stiklijeiket. Konkrétan a csalás-lopás-merkecolás típusú tevékenységeket. A szocialista típusú pincér lenézte és gyűlölte a vendégeit, gyűlölte kiszolgálni azokat, akik gyárakban, hivatalokban melóztak és neki, aki egy úr volt, mégis ki kellett szolgálni őket. Ezért ha tehette becsapta az elvtársakat, s ha berúgtak a pancsolt piától kifosztotta őket, lelkifurdalás nélkül, ebből a haszonból persze juttatott apanázst a főtörzsnek is.
Rosti fejszámoló művész volt, na nem olyan mint a Pataky aki gyorsabb volt a számológépeknél, de az összes pincért leverte fejszámolásban. Amúgy vékonydongájú, sűrűn pislogó gyerek volt. De a memóriája, még a nehéz pillanatokban is remek volt. Például emlékezett, hogy négyen 32 korsó sört, 12 felest és 2 rósejbnit fogyasztottunk. Azaz a sör harminckétszer 6,20 vagyis 384,40, a feles tizenkétszer 8,10 vagyis 97,20, míg a rósejbni kétszer 3,60 azaz 7,20, a számla végösszege 488 forint 80 fillér. És nem 522 forint 75 fillér, ahogy a fizetőpincér állította. Ezen persze eleinte heves szóváltás alakult ki, a számok helyességével kapcsolatban, még az üzletvezető helyettes is kijött néha, de a számok és az összeadás, még a szocializmus eme pokolbéli bugyraiban is realitás részét képezték, mi győztünk, de kidobtak minket, hogy többet, oda be ne tegyük a lábunkat, mert rendőrrel vitetnek el bennünket.
Végigjártuk a környék összes kocsmáját, de mindenütt így jártunk, ittunk nyakló nélkül, mindig amennyi pénzünk volt. Rosti fejben számolt, és csak ennyit mondott: „Még két korsósörre és egy felesre van pénzünk és szűzen a jatt.” Megint jött a pincér a számlával és mindig több jött ki nála, a valóságosnál, szóváltás újra, számolás, majd: „ menjünk a picsába” és ha jót akarunk magunknak, azt a hosszút ne hozzuk magunkkal legközelebb. Még szerencse, hogy jó környéken laktunk, Budán a tizenegyedik kerületben és kocsmákból volt bőven, hiszen vadászterületünk a Gellért tértől, a körtereket érintve, végig a Bartók Béla úton, egészen a vasúti felüljáróig terjedt.
