Sok stadion sok épült az utóbbi évtizedben Budapesten is, de a régi focipályák száma lassan a nulla felé tendál. Sajnos ez a valóság. Valamikor a városban járva-kelve, lépten-nyomon focipályákba botlott az ember. Az én nagypályás futball karrierem az egykori MOM-pályán vette kezdetét. A pálya helyén ma a Novotel szálloda épülete áll. De ahogy megszűntek a gyárak a Váci úton, a Budafoki úton a Soroksári úton, úgy szüntek meg ezek a többnyire vállalatok által fenntartott pályák is.

Volt egy pálya Kelenvölgyben is, a vasúti sínek mellett. Itt esett meg, hogy az ellenfél gólja miatt hajba kapott két csapattársam. A középkezdés után H. leköpte K-t, aki – miközben ment a mérkőzés – üldözőbe vette és körbe kergette a pályán. Mikor utolérte és felrúgta, a bíró lefújta a szabálytalanságot és mindkettőjüket kiállította. Mivel egyébként is csak kilencen álltunk ki, ezzel vége is lett az összecsapásnak.

Utána természetesen a legnagyobb barátságban ültük be a pálya büféjébe sörözni. Mert a legtöbb pálya elmaradhatatlan kelléke volt a büfé, ahol a meccs után mindenképp lecsúszott néhány korsó sör. Olykor előtte, sőt egyszer volt rá példa, hogy közben is. Ez volt a kerület első osztály egyik varázsa, hogy szerettünk focizni. A másik, hogy gyakran a csapat tagjai maguk vették a szerelést, fizették a bírót, a pályadíjat. A névadó szponzor sok csapatnál csak a pecsétes papírt adta, hogy a cég égisze alatt kergethessük a labdát.

Apropó kergetés. Nekem a futás soha nem volt erősségem, de aznap Nagytétényben, a Húsos pályáján végérvényesen szégyent vallottam. Egy hosszú és pontos indítást kaptam a balszélen, simán a kapuig futhattam volna, tízméteres előnyőm volt a pocakos, hozzán képest idős hátvéddel szemben. A legalább tízenötév korkülönbség ellenére a faszi nemcsak, hogy simán utolért, de még könnyedén le is szerelt.

A meccset végül ennek ellenére megnyertük, de természetesen a zrikálás a meccs után nem maradt el. Ahogy kedves barátom fogalmazott, a pálya távolabbi  pontjáról az én tulajdonképpeni vesszőfutásom, a két g-vel történő lassulásra emlékeztette és mozgásom annyira komikus volt, hogy a kihagyott helyzett ellenére bearanyoztam a napját.

Mit tehettem mást, kértem még egy kört mindenkinek.