Életemben sokszáz kocsmában jártam és rengeteg emberrel ismerkedtem össze, de egyiket sem hívtam meg soha a lakásomba. Azaz egy kivételre mégis csak emlékszem. A Szlovák sörözőben egy – a börtönből hét év után szabadult – fickót, egy órányi közös piálás után, meglehetősen ittas állapotban hívtam meg, hogy gyakorlatban is összemérjük sakktudásunkat.

A körúton indultunk a Falk Miksa utcai lakásom felé. Szerencsére a Sziget cukrászda előtt, újdonsült barátom összefutott egy ismerősével és egy konyakra beugrottunk ide. Itt rajtam már jelentkezett a részegség kellemetlen tünete a hányinger. Így aztán szó nélkül felálltam és hazatántorogtam.

Soha nem derült ki, hogy melyikünk erősebb sakkozó.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a kocsmabéli szesztestvérekkel és ivócimborákkal csak, és kizárólag csak a kocsmára korlátozódik. Kivételt erősítő szabály, ha a kocsmában szerzett ismerős, igazi baráttá válik. Sokkal inkább jellemző az, hogy a kocsmai ismerősökkel legfeljebb a másik kocsmába megyünk át együtt, de ezen kívül nincsenek közös dolgaink. Talán csak, ha vízvezetékszerelő az illető, és pont rá van szükség a lakásfelújítás során.

A szesztestvérekről és ivócimborákról ennek megfelelően keveset tudunk. A kocsmai kapcsolatokban az ember nem tárulkozik ki teljesen, legfeljebb súlyos részegen. Fontos dolgait megtartja magának. Fociról, főzésről, autókról, nőkről esik szó leginkább, vagy sztorizunk, esetleg, ha már régebbi az ismeretség, zrikáljuk egymást.

Ha véletlenül az utcán futunk össze, vagy a boltban, csak biccentünk egymás felé, de nem állunk meg, holott, a kocsmában, persze a csapolt sör mellett, órákig tudunk fecsegni.

De ennek egyetlen alkalmas helyszíne a kocsma.