Amikor tízegynéhány éve, talán 1997-ben, Párkányban megnyílt a Green Pub, rövid időn belül a magyar sörturisták zarándokhelyévé vált. Az épület, ahol eleinte működött, alig fele akkora alapterülettel dicsekedhetett, mint a mai, de már akkor is legalább hatféle sört csapoltak. Az ördög azonban a részletekben rejtezik. Hiába volt a tenyérnyi kocsmában mindig hibátlan a sör, hiába került minden a saját márkázott poharába, a Green Pub mégis eltéveszthetetlenül közép-európai kocsma volt.

Mindez persze nem zavart bennünket, a Duna innenső oldalán megszoktuk, hogy mintha a vendég lenne a vendéglősért és nem fordítva. Nem tudtuk szeretnek-e bennünket, vagy sem, elégedetten ittuk a hazai árakhoz mérten olcsó és itthon megszokottnál szakszerűbben csapolt Krusovicét, Budvart vagy éppenséggel a barna Sarist.

Többnyire persze tavasztól őszig lefetyeltük élvezettel a habot a Green épületének hátsó udvarában, a műanyag napernyő alatt megszorult melegben és elégedettek voltunk, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk, s hogy milyen olcsón és gyorsan tudunk lerészegedni. Mert akkoriban még sietni kellett, a Green csak délután nyitott és az utolsó komp nem várta be a sörözésbe belefeledkezőket.

Aztán lett híd is és a Green is átköltözött, az eredeti bázissal szemben felhúzott felvonulási épületbe. Ideiglenesen gondoltuk, amíg az eredeti helyén kibővítve, újra meg nem nyit. De aztán hamar rá kellett jönnünk a barakk marad és a Greent továbbra is csak – egyre bővülő és az Euro bevezetését követően is olcsó – sörválasztéka okán szerethetjük.

A belsőt kizárt, hogy szakember tervezte és ezt nem csak a berendezésben megfogalmazodó igénytelenség, de falakon díszelgő sörgyári ajándéktárgyak is erősítik. Sebaj! Szerencsére a forma elválasztható a tartalomtól: a sör továbbra is hibátlan!