Néhány nappal ezelőtt Magyarországon hamar kivívta a züllött jelzőt, aki reggeli után a kocsma felé vette az útját, hogy frissen csapolt sörrel kezdje a napját. Pedig, aki kóstolta tudja, hogy nincs édesebb korty a délelőttinél.

Természetesen – mivel nálunk nincs kultusza a „Frühschoppen” intézményének, a sörmérőhelyek – tisztelet a kivételeknek – nincsenek felkészülve mindenféle sörkorcsolyákkal a korai vendégek fogadására.

Általában még egy nyomorult körözöttes kifli, friss pogácsa, vagy főtt tojás sincs a kínálatban, hogy a zónapörköltet már ne is említsük. Így aztán a sörissza kénytelen otthon reggelizni, ha csak nem éhgyomorra szeretné az első sört legurítani.

Most, hogy ez a fránya járvány sok ember kényszerített szabadságra, vagy otthoni munkára itt lenne az ideje, hogy legalább ezekkel a korai kortyokkal enyhítsük a nehéz idők okozta feszültséget. Senkit sem csábítanék duhaj ivászatra, hiszen az első sör nem is ezt a célt szolgálja.

A korai sörözés régebben polgári magatartásforma volt. Azaz a hivatalba menet, beugrani vendéglőbe és a friss lapokat egy sör mellett áttanulmányozni. Akkoriban az is magától értetődő volt, hogy ehhez néhány falat is dukált.

A szokás közép-európai. Emlékszem annak idején a prágai Pinkas reggel hétkor nyitott. Mi is mindig itt kezdtük a napot, számos cseh sörbarátainkkel egyetemben, akik a Hrudé Právot – a cseh Népszabadásgot – olvasva egy kistányér gulyással és egy korsó sörrel üdvözölték a napfelkeltét.

Vagy Bécsben – igaz, ez vasárnapi élmény – a Fischerbrau előtt együtt sorokaztunk a kedélyes bécsi sörisszákkal a nyitásra várva, hogy mielőbb élvezhessük a Frühschoppen áldásait, a friss csapolt sört és a finom falatokat, melyet egy középkorúakból álló, jazzbanda finom muzsikája tett még élvezetesebbé.