Eddig azt hittem, hogy az ipari mennyiségekben történő alkoholfogyasztás valami közép-európai átok, amivel a szocializmus mellett még Isten is sújtotta szerencsétlen régiónkat. Azt gondoltam, hogy az évszázados egymásrautaltság tette feneketlenné torkunkat és ebben a vad vedelésben legfeljebb a szovjet elvtársaink múltak bennünket felül minket.

Abban a hiszemben éltem, hogy a pálinkás kenyérrel nyugtatott gyermek magyar unikum, és öt éves kor alatt csak a csehek számára normális dolog a kölyköt sörrel itatni. Azt is hazai különlegességnek véltem, hogy alkoholista faszkalapok az anyjuk ápolására kapott segélyből élnek, de azért a mama nyugdíját is gondosan elisszák. A csúcsot nálam, az utcánkban lakó Margit néni tartotta, aki három alkoholista fiát gondozta, támogatta, majd tette sírba, mielőtt maga is meghalt volna.

Mint a belga sörkultúra nagy tisztelője, a messzi távolból azt gondoltam, hogy minden belga ínyenc, ha sörről van szó – és ennek ellenkezőjéről még belgiumi utazásaim sem győztek meg. Erre baszki elmegyek a meztelenül bicikliző férfiakkal, vígjátékként hirdetett Szarul állnak a dolgok című belga filmet megnézni, és egy világ omlik össze bennem.

A sajnálatos dolgok, mint a jóval kifejezőbb eredeti cím jelezte, még tragikomikusnak is alig nevezhető. A vidéken élő, tizenhárom éves Günthert egyedül nevelő apa és három testvére, anyjuk nyakán élősködik és minden idejüket vedeléssel töltik. Strobbe-nek lenni olyan, mint amit nálunk általában a cigányoknak tulajdonítanak: munkakerülés, kisebb-nagyobb stiklik elkövetése, munkakerülés, kocsmajárás, verekedés – olykor még egymásnak is nekiugranak –, valamint az erős családi összetartás és a felelőtlenül összehozott utódok.

A legnagyobb baj ezzel az erős családi kötelékkel van, mely megakadályozza a kitörést ebből a világból. Gondoljunk csak a Strobbe-ságát megtagadó nővér leköpésére, vagy az elvonókúrán résztvevő Celle „csak egy pohárra” történő rábeszélésére, vagy a szabadulni vágyó gyerek visszatartására a menekülést jelentő kollégiumtól.

A tivornyázások, a másnapos rosszullétek képei erősek és meghatározói a filmnek. A Tour de France társasjáték, ahol dobókocka helyett különféle italok felhajtásával lehet előrejutni, pedig a cseh abszurdot idézi. A film a bizonyság, hogy permanens részegnek lenni, nem közép-európai privilégium. A proli tempó, ahogy nagyanyám mondaná, mindenütt a csórók és lúzerek kiváltsága. Ennek illusztrálását zseniálisan hajtja végre a rendező, kár, hogy belekeveri a felnőtt Günther önmegvalósító próbálkozásait, mely amerikaias happy enddel teszi tönkre ezt az erős szociomozit.

Jó hír, hogy végre magyarul is megjelent a film alapjául szolgáló könyv is: Dimitrij Verhulst: Semmivégre címmel.