Olvasva Tony Caviar posztját egy réges-régi történet jutott az eszembe. Én azóta nem táplálok illúziókat a sör marketingjével szemben. Ugyanakkor annak ellenére sem iszom Heineken sört, hogy remek a marketingje, és reklámjai klasszisokkal verik a mezőnyt.
A történet a kilencvenes években esett meg, akkoriban amikor a Hofbräu sört bevezették Magyarországon. Számomra nagyon szimpatikus ötlet pattant ki az egyik marketinges agyából: vigyünk ki egy tucat újságírót a híres Maibock ünnepre és így a sajtó jeles képviselőit megnyerjük a Hofbräu márka számára.
Így jutottam el a híres müncheni Hofbräuhausba, ahol ünnepélyes keretek között a város polgármestere verte csapra az első hordó Maibockot. A mintegy kétezer meghívott mindegyike kapott a frissen csapolt sörből, amivel az ünnepélyes pillanatra koccinthattak.
Velem szemben, az akkor még Nagykanizsán főzött, Hofbräu magyar márkamenedzsere, egy bájos ifjú hölgy ült, a hatalmas asztalnál az egyetlen, aki nem itta meg a sört. Mint kiderült: nem szereti. Nem, nem a Maibockot – a sört.
Ezek után én már nem lepődök meg semmin, amivel a nagy márkákat rám akarják sózni, amiként azon sem, hogy a multinacionális cégek lenyúlnak, eltérítenek egy-egy szebb napokat megért márkát. Ez a világító korsó sem okozott nagy meglepetést. Azt a színvonalat hozza, amit a sör, amihez rendelték, avagy mint a régi szlogen mondja: tartalomhoz a forma.