Van Berlinben egy kocsma, ahol percről percre változik, hogy mennyibe kerül egy korsó sör. A tizenhatféle csapolt sör ára a vendégek fogyasztása mentén ingadozik. Ha egy sörből sok fogy, ára drágul, ha kevés, egyre olcsóbb lesz – akárcsak a tőzsdén. Így szerencsés esetben a legjobb söröket töredék árért guríthatjuk le torkunkon, míg a legegyszerűbb lagerért, akár többszörös árat is fizethetünk.

A kérdés, hogy a sörtőzsde működhet-e hazai körülmények között? A válasz erre, egy határozott nem.

Elsősorban azért nem, mert a hazai kocsmák többségét – tokkal-vonóval – már rég megvette egy sörgyár, így a választék eleve arra a szortimentre korlátozódik, amivel az adott sörgyár rendelkezik. Ez pedig legfeljebb azt a választást teszi lehetővé, amit az adott – Aranyászok-Dreher-Pilsner Urquell, a Soproni-Gösser-Heineken, a Löwenbrau-Beck’s-Staropramen – kínálat tesz lehetővé. Ez pedig kevés

 A másik gát persze a kocsmáros, aki a tuti,mindig száz százalékos nyereséggel kalkulál, és ebből nem enged. Nincs az a nyereség hányados, amiért ezt kockáztatná. És akkor még nem beszéltünk a fogyasztóról, aki vagy szemellenzősen márkahű, vagy szemérmetlen módon árorientált. Így aztán a hazai sörpiacon marad a reménytelenül unalmas választék és nem változnak a barátságtalan árak sem.