Az elmúlt tíz évben rohamosan csökkent a németek sörivási kedve. Míg 2000-ben még évente 101 millió hektoliter sört értékesítettek az országban, ez a szám tavalyra 87 millió hektoliterre esett vissza. Ebben az évtizedben egyedül 2006-ban, a németországi labdarúgó Európa-bajnokság idején növekedett valamelyest a fogyasztás, hogy aztán 2007-ben ismét a 2005-ös szintre essen vissza.
A sörgyártók már akkor is további fogyasztás-csökkenést prognosztizáltak. Arra azonban ők sem számítottak, hogy az 1980-as csúcs-év fejenkénti 146 literes fogyasztása 2010-re 101 literre csökken és immár reális veszély, hogy 2011-ben már a 100 litert sem éri el.
Szakértők szerint a legnagyobb veszély a nagy márkákat fenyegeti, hiszen az ő értékesítési pozícióik romlottak leginkább és további árcsökkentést már nem nagyon vállalhatnak. Emellett őket sújtja a német sörpiacon bevásárló multinacionális cégek marketingvezérelt felfogása is.
A kisebb, regionális sörfőzdék túlélési esélyeit javítja, hogy ők közvetlenül, a nagy kereskedelmi láncoktól függetlenül értékesítik, a jelentős márkáknál gyakran drágább, de igényesen előállított, különleges söreiket. Ezt a tendenciát igazolja, hogy miközben a sörfogyasztás statisztikája minden szegmensben negatívba fordult, egyedül a kis sörfőzdék mutatói – emelkedő számuk, növekvő piaci részesedésük – biztatók a német sörpiacon. Így talán lehet, hogy félig tele az a pohár!