Mai posztunk a 125 éve született Márai Sándor írásából idéz

Meghalt Kankalin, a jeles ivó. Iparkodjunk e néhány laza sorral sietős, alkalmi emléket állítani neki az időben. Kankalin félszázadon át ivott, s már korán, zsenge ifjúságában mutatkoztak rendkívüli képességének jelei. Az ifjú Kankalin, mint ez természetes is, az első időben — a „Sturm und Drang" idejében — romantikusan, rendszertelenül ivott. De már harmincéves korában, a férfiévek küszöbén, teljes szépségükben és erejükben bontakoztak ki ivói képességei. Mint minden igazi jellem és nagy tehetség, Kankalin is tántoríthatatlanul egyetlen esemény, a tiszta, megalkuvás nélküli ivás szolgálatába szegődött; mindennap ivott, rendszeresen és sokat. Mint a nagy zenészek, ő is azt tartotta, hogy gyakorlat nélkül nincs tökély; „ha egy napig nem iszom, észreveszem én, ha két napig nem iszom, észreveszi a közönség" — mondogatta. Alantas mellékfoglalkozások soha nem kötötték le ezt a tiszta, önmagáért való ivásnak szentelt jellemet. Kankalin magányos maradt, mint a nagy művészek, nem foglalkozott politikával, nem alapított családot, nem bíbelődött pénzszerzéssel, nem váltotta fel tehetségét aprópénzre, s nem törődött a tömeg tapsaival. A részletekkel soha nem foglalkozott. Elefántcsonttoronyban ivott.