Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kézműves sör kétszáznyolcvanért
2017. október 07. írta: Kovács Gábor Maláta

Kézműves sör kétszáznyolcvanért

img_20171005_090330.jpg

Nagyban megy a vernyogás, hogy most aztán kibasszuk a kocsmákból a multikat és aztán jöhet a Matolcsy féle Pécsi Sör, vagy a Lázár "Sörnemissza" János által preferált Már Nem Igazi Csíki és persze az összes munkásember is  a Mad Scientist, a Gólem és a többi "kraft főzde" söreit fogja inni.

Úgy beszélnek a kocsmák multi sörgyártókkal kötött szerződéseiről, mintha a vendéglősnek ez alkalmasint nem a vendéglátóhely megnyitásához nyújtott segítség lett volna, mintha szegény vendéglős előtt nem állt volna semmilyen más választás, mintha kötelező lett volna aláírni a szerződést.

Ugyanakkor mintha nem vennének tudomást arról sem, hogy a magyar sörpiacon eladott sörök kilencven százaléka a három nagy multi, az Asahi, a Heineken és a Moolson Coors itthon főzött vagy importált terméke. Ezt a piacot soha nem fogja tudni ellátni más, mindaddig amíg a fent említett cégek nem vonulnak ki Magyarországról. 

A kézműves sörök világa pedig itthon is, külföldön is, minden körülmények között, még néhány évtizedig megmarad egy szűk réteg sörínyenckedésének – és nem csak a drágaságuk miatt, hanem főleg a megszokás okán. De mint az Újpalotán készült felvétel is mutatja, kapható kézműves sör fogyasztóbarát áron is.

Nem véletlen különböztetik meg magukat az újhullámos sörfőzdék a kraft névvel magukat a kilencvenes években alapított kisüzemektől. Míg előbbiek a trendre jellemzően az felső erjesztésű sörökkel kísérleteznek, a régiek inkább a lágerek piacán jeleskednek. Kőbánya mellett a Rákospalota is már-már sörváros az itt működő ER-PÉ és Mister sörfőzdék révén. 

De, ha vidéken néznénk körül az ottani kézművesek is főleg lágerekkel, méghozzá olcsó árú alsóerjesztésűekkel látják el szerződött partner sörözőiket. És a tapasztalatok szerint a multik meg se próbálják a kis falusi kocsmákat kecsegtető szerződésekkel magukhoz kötni. Úgy tűnik, hogy ez a kavarás elsősorban a frekventál fővárosi sörözők körül zajlik.

Szerintünk sokkal fontosabb lenne a kocsmákban forgalmazott sörök általános forgalmi adóját öt százalékra csökkenteni. Ezzel az intézkedéssel egyaránt jól járna sörgyár, sörfőzde, kocsma és természetesen a fogyasztó is, aki így talán olcsóbban jutna mindennapi söréhez. 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr8312936493

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sört, bort, békességet! 2017.10.10. 21:52:41

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Az emberek nem azért isznak, mert van mit inni, hanem fordítva. Azért van mit inni, mert ez egy olyan szükségre válasz, melyet csak az ital fedezhetett. A Heti sajtó erről szól. Hétszentség'17...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2017.10.07. 18:46:18

Nem akarom minősíteni az említett sörfőzdéket, de a kézműves szó helyett inkább a kisüzemi lenne a helyes.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2017.10.07. 19:38:18

@Madnezz: A Magyarországon elterjedt szóhasználat szerint a néhány ezer hektoliter kapacitású sörfőzdék termékeit kézművesnek nevezik, tekintet nélkül a minőségre.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.10.08. 12:24:05

Szerintem a magyar kézműves sörökkel az a gond, hogy jelentős részük ihatatlan vacak, először a minőséget kellene javítani, nem a külföldi gyártókat kitiltani.

zalcsi6 2017.10.09. 09:20:15

A koncepció az, hogy a sörözőbe ne csak egy sörgyár sörét lehessen csapolni, hanem pl. kettőét. ez esetben kézműves sört. Mi ezzel a probléma? Van választék. majd a piac eldönti van-e rá szükség. Van rá példa pl. csehországba bemész vidéken egy kocsmába nem csak barna kozelt, csapolják, hanem a város sörfőzdéjében készült sört is. Magyarországon a multik megveszik aprópénzért a kocsmákat, olyan szerződéseket kötnek hogy évekig csak pl. a szaros Borsodit és más böcsi finomságokat árulhatnak (de ez elmondható a többi nagyszerű magyar sörgyárról is). Cserébe viszont nem rakhatsz be más csapot.

zalcsi6 2017.10.09. 09:37:20

"Szerintünk sokkal fontosabb lenne a kocsmákban forgalmazott sörök általános forgalmi adóját öt százalékra csökkenteni. Ezzel az intézkedéssel egyaránt jól járna sörgyár, sörfőzde, kocsma és természetesen a fogyasztó is, aki így talán olcsóbban jutna mindennapi söréhez."

A fogyasztó nem jutna olcsóbban a söréhez, ugyanannyiért szopálná az aranyászokot józsi bácsi a sarki kocsmában. A különbözetet ugyanis lenyelné a sörgyár, nagykereskedő, kocsmatulajdonos. Ez ugyanis egy sokszereplős társasjáték.

Kovács G. Maláta 2017.10.09. 14:52:01

@zalcsi6: Akár tetszik, akár nem a craft piaca Magyarországon soha nem fogja átlépni az öt százalékos piaci részesedést. Az nagyon helyes, hogy az erőfölényükkel visszaélő "nagyok" orrára koppintanak, de ahogy mondani szokták: a kutya ugat, a karaván meg halad. Ezt te is jól tudod, különben nem írtad volna, hogy ebben a sokszereplős társasjátékban végül mindig a fogyasztó jár rosszul.

Wandál 2017.10.09. 15:39:09

Most is lehet akárhány sörgyár sörét csapolni.... Ja, hogy akkor nem kap "ingyen" asztalt-széket-csapot-poharat... Ja, hogy az az sztal-szék-csap-pohár nincs is ingyen? Mik vannak...

w

zalcsi6 2017.10.10. 12:31:12

@Wandál: Nem csapolhatod akárhány sörgyár sörét, hiába visz a másik sörgyár is a kocsmába poharat és csapot és ad lovét. Ébresztő.

Wandál 2017.10.10. 13:14:40

@zalcsi6: dehogynem csapolhatod... ha kötsz egy szerződést a sörgyárral, miszerint te kapsz felszerelést, berendezést, stb akárhányszázerezer foprint értékben, cserébe vállalod, hogy csak az ő sörét árulod, akkor

Wandál 2017.10.10. 13:18:58

akkor nem árulhatod másét, mert vállaltad, kvázi pénzért cserébe. de ha veszel 10 csapot, és a raiker kihoz neked 10 hordót akkor ki akadályoz meg benne, hogy csapold?

w

zalcsi6 2017.10.10. 13:51:55

@Wandál: de én most a szerződött sörözőkről beszélek nem pista bácsi bögrecsárdájáról Alsóhugyturról. És a probléma még mindig ugyanaz: egy söröző nem szerződhet két sörgyárral.
hvg.hu/kkv/20170321_kezmuves_sorok_nagyuzemi_sorok_kocsmak_titkos_szerzodes

Wandál 2017.10.11. 10:23:23

@zalcsi6: elolvastad te ezt a cikket? a példaként hozott hely milliós tételben kapott a sörgyártól eszközt és készpénzt, valamint árkedveszményt a sörre, azért cserébe, hogy csak egyfajta sört áruljon. ki kényszerítette erre a szerződésre? elárulom: senki! de ha egyszer aláírta, akkor ne nyüszítsen...
süti beállítások módosítása