A hetvenes években valószínűleg a legkedveltebb égetett szesz a feketecímkés cseresznyepálinka volt. Főleg reggelente fogyott, amikor munkaidő előtt még szorítottak időt a munkások egy felesre. Önmagukat megbízhatónak nevező forrásunk szerint az ózdi Kék Acélban műszakváltáskor négyezer (!) felest adtak el, javarészt feketecímkés pálinkát. De a csepeli munkások sem maradtak le, az általuk preferált féldecis üvegcsékből annyi fogyott, hogy a reggeli órákban a Boráros téri HÉV megállóban egy köbméteres kukát töltöttek meg az üres féldecis palackok. Persze vidéken is alkalmazták a reggeli „szempattintó” pálinkát, de itt a koránkelő dolgozók főleg saját „házit” ittak, vagy a minden faluban megtalálható bögrecsárdában pálinkázták magukat éberre. Nem véletlen tehát a „Pálinkás jó reggelt!” köszönés.
Ma már az akkoriban olcsó pálinkáknak se híre, se hamva, ugyanis azzal, hogy a pálinka Hungaricum lett, az ipari szeszből és aromából kotyvasztott szeszes ital nem nevezheti magát pálinkának. Sőt! Az Európai Unió döntése alapján a pálinka megnevezést kizárólag Magyarország használhatja. A Pálinkatörvény értelmében csak a Magyarországon termett gyümölcsből, vagy szőlőtörkölyből készült párlat, nevezhető pálinkának, melyhez a gyümölcsöt, vagy a törkölyt is Magyarországon cefrézték, párolták, érlelték és palackozták. Mivel az alkoholtartalma minimum 37,5 százalék, nem árt az óvatosság, vagy ahogy a mondás fogalmaz: „Az első pohár a barátságé, a második a vidámságé, a harmadik a gyalázaté”.
Minden népnek megvan a maga itala, annak oka, hogy Magyarországé a pálinka, hazánk klimatikus viszonyai adják meg a magyarázatot, melyek kifejezetten kedveznek a különféle pálinka-gyümölcsöknek. Valamennyi közül leginkább a szilvának, nem véletlen tehát, hasonló éghajlatú Kárpát-medence valamennyi országa elkészíti a maga szilvapárlatát. Ilyen a szlovák slivovica, a szerb sljivovica, a szlovén slivovka vagy többek között a lengyel śliwowica. A román șliboviță, a cujka, a turc valamennyien szintén szilvapárlatok, a nevek ugyanannak az italtípusnak a regionális változatait jelölik. Magyarországon igen elterjedt a szilvórium elnevezés is.
„Ha lenne pálinkám, már nem lenne” – szerencsére ez csak vicc, minden valamirevaló pálinkarajongó tudja, hogy bizony a pálinkát is, ha szeretnénk, hogy kiteljesedjenek az ízei, pihentetni kell három-négy hónapig. Gyakran ez alatt az idő alatt megfelelő fahordóban érlelik is. Ettől nem csak a színe változik, hanem harmonikus virágillattal, hanem fűszeres háttérrel és édeskés gyümölcsösséggel is gazdagszik. Szóval érdemes a folyamat végét kivárni, ha tökéletes pálinkára vágyunk.
Bár már említettük, hogy a hazai talajviszonyok sokfélesége és a kedvező éghajlati adottságokkal együtt eredményezik, hogy a magyar gyümölcsök ízvilága kivételesen gazdag, és ez a diverzitás az, amely a belőlük készült párlatok egyediségének a záloga. Hogy ki, milyen pálinkát kedvel az egyéni ízlés kérdése. Azzal viszont kevésbé lehet vitatkozni, hogy a szilva hazánk legnépszerűbb gyümölcspálinkája. Hazánkban a védett eredet-megjelölésű földrajzi oltalom alá nyolc álló termékek közé jelen pillanatban nyolc pálinka tartozik, közülük kettő a Békési és a Szatmári szilvapálinka. A békési a Körösök völgyében termett vörös szilvából, évszázados hagyományú kisüsti rendszerű pálinkafőzéssel készül, aminek végén nem maradhat el a fahordós nemesítés sem. Az eredetvédelmet Békés városa mellett még tizenhat település használhatja.
Valószínűleg a legismertebb eredetvédett pálinka a Szatmári szilva. Ez teljesen érett penyigei és besztercei szilvafajták gyümölcséből készülhet és a békésit jellemző vörösszilva nem kerülhet a cefrébe. A Szatmári szilvapálinka különlegessége, hogy még manapság is részben a magjával együtt főzik, így a pálinkának jellegzetes mandulás illata és kellemesen kesernyés szájíze van. Az eredetvédelmet Vásárosnamény és hatvanhárom környező település területéről származó szilvából készített termékre lehet alkalmazni. Szatmári szilvapálinkát kizárólag az ezen a területen fekvő szeszfőzdében szabad előállítani, gyártani és palackozni.
Mint a fentiekből is kiderül a magyar pálinka jogosan szerezte meg rangját, már jó ideje nem reggeli ébresztő, hanem igazi ünnepi ital, a gyümölcs esszenciája. Étvágygerjesztő aperitif, a magányos meditáció nélkülözhetetlen kelléke, és fontos a szerepe a népi gyógyászatban is, mint fájdalomcsillapító, vagy mint sebfertőtlenítő. Így aztán nyugodtan mondhatjuk kezünkben egy jó pálinkával, hogy EGÉSZSÉGÜNKRE!
