Néhány állati sörös címke felbukkanása egy kis állati körkép készítésére inspirált bennünket. Elöljáróban leszögezzük, hogy tudatában vagyunk annak, hogy a részeg disznó kifejezés sokkal inkább sértő a dagonyázó sertésre, mint a pocsolyában fetrengő alkoholistára. Talán nem véletlen, hogy a söröscímkéken mégsem jelenik meg egyik állat sem.
Annál gyakrabban találkozhatunk kecskével. Ennek oka természetesen nem az, hogy a kecske szereti a sört, csak annyi, hogy a különlegesen erősre főzött sörök elnevezése bock, azaz bak. Ugyancsak logikus a lovak jelenléte a söröscímkén: többnyire söröskocsit húznak, bár olykor előfordul, hogy paripaként repítik lovasaikat a kocsma felé, sőt árkot is ugranak, ha Pardubicéről van szó.
Ezzel szemben az Árpád vezérünkről elnevezett sör etikettjén azért lehet ott a ló, mert a magyarok ősi sörét a kumiszt a kanca tejéből erjesztették. Igaz a palack Budapest sörminőségben főzött italt tartalmazott, de feltehető, hogy a nyolcvanas évek végén, még Bács Kiskun megyében sem sok fogyott volna a kumiszból.
Az állatok királya az oroszlán sem véletlen szerepel több sörgyár logójában: ahogy a fenevad az állatok királya, úgy ábrázolásával a sörgyárak világszerte azt igyekeztek elhitetni a fogyasztóval, hogy az ő sörük is király.
És ha már Afrikánál tartunk nem maradhat ki a mi Zsiráf sörünk sem. Itt az az érdekesség, hogy a hosszú nyakú állat azt jelképezi, hogy a sör palackja nem az akkor általános tömzsi palackba került, hanem olyan karcsú magasba, mely úgy magaslik ki a sörök közül, mint a zsiráf az állatok közül.
A kakas megjelenésére talán az közmondásunk ad választ, hogy ki korán kel aranyló sört lel. A sirályra, a papagájra és a pingvinre azonban nem jut eszembe magyarázat, hörcsög felbukkanását viszont már próbáltuk megfejteni egy korábbi írásunkban. De hagyjuk az állatságokat, a sok szövegtől már amúgy is kiszáradt a torkunk, úgyhogy itt az ideje, hogy végre legurítsunk torkunkon egy megbízható duplabak sört! Közben persze arra biztatunk mindenkit, ha egy állat kimaradt a felsorolásból, akkor bátran reklamáljon!