December hatodikán, kora délután a Rákóczi úton összeverekedett két télapó. Egy idősebb, hajlott hátú, és egy fiatalabb, pirospozsgás arcú. Hogy min kaptak hajba, azt nem lehetett megállapítani, mivel nem beszéltek, még csak nem is szidták egymást. Némán és gépiesen ütöttek, rúgtak, csíptek, haraptak. A körülöttük egyre növekvő tömeg két táborra szakadt.

Az egyik, a fiatalabbat éltető így szavalt:
– A fiatalság jó, ha mulat, csapd agyon az öregurat!
Azok, akik az idősebbnek drukkoltak szintén rázenditettek:
– Öreg kecske, nem vén kecske, meghal itt a gyerekecske!
És persze: „Hajrá öreg... gyerünk Öcsi... ne hagyd magad... te vagy a jobb... fúj... éljen!" és így tovább.

Amikor az öreg a földre került – bár addig derekasan tartotta magát – a fiatal szurkolótábora fújolni kezdett: „szimulál, szimulál!” kiabálták. De a győztes télapó nem volt sportszerűtlen, és ahelyett, hogy a földön fekvő ellenfelét megütötte volna, felsegítette és leporolta. Aztán nem veszekedtek többet, nem is verekedtek, ehelyett kinyitották a puttonyaikat, és az alkalmi drukkereknek cukorkát kezdtek osztogatni. A kiabáló tömeg értetlensége mindössze néhány pillanatig tartott, utána boldogan esett neki a felkínált édességnek.

A viharfelhök elvonultak.
A télapók mosolyogtak.
Az emberek vidámak,  
A cukorkák mérgezettek voltak.