Címszavak egy sörlexikonból (ame-bam)
2019. november 15. írta: Kovács Gábor Maláta

Címszavak egy sörlexikonból (ame-bam)

lexikon.jpeg

American Homebrewer Association: Az Amerikai Házisörfőzők Szövetsége. Az 1980-as években egyre többen untak rá az amerikai egyensörökre, és kezdtek el otthon hagyományos és saját receptek alapján söröket főzni. Ennek köszönhetően ma már az amerikai piacon széles választékban kaphatók a különféle stílusú sörök. A szövetség szervezi a Nagy Amerikai Sörfesztivált (Great American Beer Festival), ahol évről évre egyre több sörfőző mutatja be sörét. 

Anakreon: Régi görög költő, híres volt ivászati témájú költeményeiről. Páratlan népszerűségének titka, hogy csak néhány töredéke és két dala maradt meg, azonban annyi utánzója akadt, hogy az utánzatok tömege lassan elfeledtette az eredetieket. Az anakreoni társaságoknak nevezett italozó klubok valaha igen kedveltek voltak. E társaságok tagjai az ital dicséretét öntötték irodalmi formába.

angol pint: A brit pubok hagyományos söröskorsó űrtartalma egy pint azaz 0,568 liter.

angol stout: Az eredeti elnevezése milk stout, azaz tejes stout volt. Nevét onnan kapta, hogy a sörfőzőmesterek az erjedésben levő sörhöz laktózt – a tejben is megtalálható – természetes cukrot adtak, majd lehűtötték a folyadékot és ezzel megállították az erjedés folyamatát. Az így kapott stout meglehetősen édes és alacsony alkoholtartalmú ital, ezért délutáni társasági italnak ajánlották, sőt még gyermekeknek is engedélyezték a fogyasztását. Az egykor brit fennhatóság alá tartozó Málta szigetén pedig a milk stouthoz még B-vitamint is adtak, s kifejezetten ajánlották szoptatós anyáknak.

Anheuser-Busch sörgyár: Észak-amerikai söróriás St Luisban. A világ legnagyobb sörgyártója. Éves termelése meghaladja a 120 millió hektolitert. Története egy csőddel kezdődött. 1860-ban a Missuri állambeli Saint Louisban tönkremenet egy nem sokkal korábban alapított kis sörfőzde. A vállalkozás addigi hitelezője, egy jónevű szappangyáros, bizonyos Eberhard Anheuser némi vonakodás után átvette a sörgyárat. Az üzlet igázából azonban csak egy évvel később indult be, amikor a mainzi születésű Adolphus Busch benősült a családba. Busch hamarosan felismerte a tömegtermelésben és értékesítésben rejlő előnyöket. Mivel a cseh sörfőzés ezekben az években élte virágkorát, világszerte sok sörgyár választott termékeinek jól csengő cseh neveket, Busch is hasonlóan cselekedett: Budweiser nevű sörével 1868-ban jelent meg a piacon. Az igazi nagy ötlet azonban az országos értékesítés volt. Busch találta ki, hogy vasúti hűtőkocsikban szállítsa a sört. Így elérte, hogy a hűtőlánc – a gyártól a kocsmapultig – sehol se szakadjon meg. A piac felvevőképessége pedig korlátlan volt. Busch másik nagy húzása, az újrahasznosítható, vagyis a visszaváltható üveg volt. Nem véletlen, hogy az Anheuser-Busch a századfordulóra az USA, napjainkra a világ legnagyobb sörgyára lett.

aratási sör: Németországban a Harz-hegység nagy uradalmaiban főzött igen könnyű, középkori sör. Elsősorban a kaszálók, marokszedők, kévekötők részére főzték. Néhány nappal az aratás megkezdése előtt az árpát nagy fa erjesztőkádba áztatták be, majd amikor megduzzadt, és a felszínre jött, nedves zsákokba rakták, így hamar csírázni kezdett. Ezután a földön kiterítették és gyorsan megszárították. Sok házban még malátázó rácslap is volt, így az erre terített magok szellőzni is tudtak. Utána az árpát malomban megtörették, nagy rézedényben, megfelelő mennyiségű vízzel felöntve, élesztő és komló hozzáadásával két órán át főzték. Lassan lehűtötték, fahordókba töltve hideg pincében tárolták, és nyolc nap után már lehetett fogyasztani. A sört 30–40 literes kannákban szállították a mezőkre. Az aratók 3–4 literes ivóedényből, egymás után ittak belőle. Enyhén savanykás ízű, nagyon alacsony alkoholtartalmú, a szomjat nagyszerűen oltó sör volt. A test nedvességveszteségét pótolták vele.

árpa: A sörgyártás szempontjából legfontosabb gabonafajta. Malátázás nélkül is felhasználható az árpamaláta részbeni pótlására. Egyes országokban – így Németországban is – az árpából először árpapelyhet készítenek, amelyet aztán, mint feltárt, elcsirizesedett anyagot a malátával együtt cefréznek be.

ászokolás: A fickósört csővezetéken az ászokpincébe vezetik, ahol az elvárt minőségtől függően két-három hétig, esetenként több hónapig zárt tartályokban vagy hordókban történik az utó- vagy másodlagos erjedés és az érlelés. Az ászokolás ideális hőmérséklete a 0-1 Celsius fok. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál lassaban zajlik le az utóerjedés, de annál harmónikusabbá is válik a sör. Az alacsony hőmérséklet nagymértékben elősegítí a szén-dioxid oldódását is a sörben, ami, nem mellékes a szép és tartós habképződés szempontjából.

asszonyok iskolája: Középkori vendéglátóhely, ahová csak nők nyerhettek bebocsátást.

asszonyok sörivása: A XX. századig, eltérően a városi szokásoktól, a falusi nők sört épp oly gyakran és oly nagy mennyiségben ittak, mint a férfiak. Egyetlen eltérés mutatkozott: az ő sörfogyasztásuk más alkalmakhoz kötődött. Ilyen alkalomnak számított a gyermekszületés, a népszokás neve pedig „az asszonyok ünnepe”. A gyermek megszületése után az ünnepségre a falu valamennyi asszonyát meghívják és „a férj pedig jól teszi, ha egy jótanácsot megfogad: nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a gyenge nők nem tudnak inni.” Általában tivornyává fajult a skandináv „gyermekes asszony sörivás”. A bába vezetésével, akit annak idején elég gyakran vádoltak meg boszorkánysággal, a várandós nő házában körülbelül 30 asszony egyűlt össze, és a sörtől, illetve más élvezeti szerektől jól lerészegedett. A 16. századból, dán Südjütlandból maradt fenn a következő népszokás: „Miután az asszonyok már igen sokat ittak, vad hajsza vette kezdetét. Végigvonultak a falun, betörtek a házakba és mindent elvittek, amit kaptak: húst, tojást, kenyeret. Aztán énekelve, táncolva vonultak tovább. Ha egy férfivel találkoztak, lerántották a fejéről a kalapot és a férfinak táncolnia kellett a bábával. Azután egy üres kocsi haladt el mellettük. A kocsit az egész csapat azonnal körbevette, már repült a kalap, az asszonyok felmásztak a kocsira és mindenki, aki helyett talált magának, továbbutazott a kocsival. Majd a kovács mellett haladtak el. Gondolták, megtréfálják a kovácsot, de az megragadott egy izzó vasrudat, előttük körbe-körbe hadonászott, így távol tudta tartani magától a bandát.”

Bad Schussenriedi Söröskorsó-múzeum: Az Ulmtól délre, az osztrák és a svájci határhoz közel, sváb földön fekvő kis városka nemcsak párját ritkítja különleges antik tárgyaival, de látogatóit megismerteti az utolsó öt évszázad italkultúrájával is. Mint mindenütt Németországban Schussenriedben is a szerzetesek rakták le a sörfőzés alapjait. 1183-ban kapták meg a terület uraitól azt a telket, ahol felépítették kolostorukat, s ahol szorgalmas főzték a sört is. Az Ott család 1906-óta tulajdonosa a schussenriedi serfőzdének és alapítója a korsómúzeumnak. A több mint ezer darab söröskorsó- különlegességet öt teremben, ötszáz négyzetméteren mutatják be.

baksör:  Árpamalátából készült, erősre főzött, magas alkoholtartalmú alsóerjesztésű, világos vagy barna sör.

Balling-fok: Az erjedés előtti, tehát a ki nem erjedt sörlé cukorfokát Balling-fokban szokás megadni. A söripar részére az első cukorfok táblázatot Balling készítette, ezért róla is nevezték el. A meghatározott cukorfok-súly azt fejezi ki, hogy 100 liter sörlében hány kg cukor van.

bambergi füstízű sör:  Alsóerjesztésű különlegesség a bambergi füstízű sör (Bamberger Rauchbier). Ennek készítéséhez olyan malátát használnak, amit nedves bükkfából rakott tűzön szárítottak. Így a sör – akárcsak a hasonló eljárással, szárított malátából készülő skót whisky – intenzív füstízt kap.

 

Előző: https://serteperte.blog.hu/2019/11/13/cimszavak_egy_sorlexikonbol

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr6615306146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J. McClane 2019.11.16. 13:16:19

Az Anheuser-Busch mar egy nagyonn konszern (AB INBEV) leanyvallalata. A konszern a vilag legnagyobb sorgyartoja. Foleg miota a SABMillerrel is egyesult
süti beállítások módosítása