Szembe kell szállnom azzal a felfogással is, hogy a sert emberek találták fel. Oknyomozó kutatásaim során megállapítottam, de Nagy Kálmán, legidősebb sertársunk is úgy emlékezik, hogy a ser már a teremtés óta létezik.

„Hat napon teremté Isten a világot
A hetedik napon a sertársaságot.
Majd a száraztól a sört elrekesztette
S az ősatyákat a krügli mellé tette.

Boldog idő volt az és csodás valóban
Víz helyett sör folyt a csendes folyóban.
Ágaikon a fák friss sós kiflit hordtak,
Nagy csoda madarak hozzá ringlit tojtak."

A ser tehát hamarabb volt, mint az ember, s valószínű, hogy ez a fő oka az ember teremtésének is. Isten ugyanis rögtön látta, hogy ilyen értelmes ital kellő szakértelemmel való élvezetéhez a legokosabb állat is ostoba, és szükség van olyan eszes lényekre, akik az értelmetlen vízzel szemben, mely igen könnyen fulladást, meggebedést okozhat, fel tudják fogni az alkoholtartalmú értelmes folyadékok kultúranevelő előnyeit. Így jött létre az ember.

A ser a szavak képződésében is elvégezte a maga erjeszt hatását. Népünk fantáziáját mindenkor erősen foglalkoztatta a komlóval készült nemes ital, aminek mai nyelvünkben is számos emlékét találjuk.
E szavak részint a habzó ital kellemesen pezsgő hangját utánozzák (sercint, serceg), részint a folyadék tartós élvezete folytán előálló fürgeségre céloznak (serény, serkent), részint a tartós élvezettel együtt járó egyéb testi-lelki beállítottságra utalnak (sertés).

A nehezebben megmagyarázható szavakat (e-ser-nyő, ke-ser-v, c-ser-sav) mellőzve csak azt említhetem meg, hogy ez a folyamat nyelvünk fejlődésében ma sem szűnt meg, sőt modern irodalmi hatásokra új lendületet vett, amint ezt a fuser és a kóser szavak is bizonyítják.