Nyár derekán, éppen az igazi nagy kánikula beköszöntése előtti napokban felborult egy pótkocsis teherautó Budapest egyik legforgalmasabb útján. Sört szálított, üveges Kinizsit, körülbelül ötezer darabot. Ami a pótkocsin volt, mind elpusztult, összetört, kifolyt, a teherautón némely szerencsés ládák megúszták. Az üvegpusztulás ezerféle módozata vált láthatóvá. Az egyik üveg pozdorjává tört, és tartalmából pocsolya lett az úttesten, a másik kettévált, a harmadik oldala tört be, betört oldalt, a negyediknek a feneke esett le. A sörszag elöntötte a környéket. Az esemény színhelyén természetesen csődület támadt. Budapesten még a legkisebb esemény is összerántja a járókelőket, hát még egy rendkívüli.
Az emberek vidámakat szippantottak a váratlanul megillatosodott utcai levegőből, álmélkodó és lelkesült tekintettel nézték a dolgot. Végre valami történt az életükben – úgy érezték. Amellett itt jelentős közreműködésére is szükség lett szinte azonnal, mert az autót talpra kellett állítani, el kellett tolni az útból, hogy a forgalom, ha szűkös helyen is, de bonyolódhasson tovább, az üvegcserepet és a sörpocsolyát félre kellett söpörni. A bámészkodókra ezúttal tehát a cselekvőleges részvétel boldogító lehetősége várt.
Kép: Reismann János 1965 június 21.
A szöveg idézet Csurka István: Óvári és Sóvári című elbeszéléséből. Ha kiváncsiak vagytok a folytatásra, írjatok és feltöltöm az egészet.
