Az Aranypénteknek elnevezett nyári kampányban, szeptember végéig minden pénteken, mintegy 2000 kocsmában, egy pohár áráért, egy korsóval kap a vendéglátóhelyre betérő polgár az Arany Ászokból.

A negyven százalékos kedvezménnyel kecsegtető akció, azaz az árcsökkentés hozadéka a sörgyár számára,  reményeik szerint, az adott piaci szegmensben néhány százalékpontos növekedést eredményez. Ezért a növekedésért – amely egy folyamatosan szűkülő piacon lett tervezve– csináltak gyakorlatilag a happy hour-ból happy day-t.

Az Aranyászok ideiglenes olcsósága miatt a Borsodiról, vagy a Soproniról – akik minden bizonnyal hasonló árcsökkentéssel fognak reagálni – áttérő fogyasztó soha nem lesz hűséges a márkához, mely lássuk be sem nem jobb, sem nem rosszabb a kategória másik két reprezentánsa. Nincs tehát itt másról szó, mint a szűkülő piacon a másik két szereplővel vívott csatározásról.

Az akció csomagolása némileg emlékeztet a Kőbányai Világos utolsó kampányára, mely a Jutalom a nap végén címet viselte. Ami nyilván nem véletlen, hiszen az Arany Ászokot anno a lejáratott imázsú  Kőbányai Világos helyére pozíciónálták.

A mostani körítés azonban inkább az újkori magyar sörreklámokra emlékezetet: ezekben a sörivó mintha mindig idióta lenne.

Mert ugyan mit kezdjünk a kertésszel, aki korsó formájúra nyírta a bukszust, a cipésszel, aki 58-as focicipőt készített, vagy az amatőr autószerelővel, aki három elakadt autókázó nőn segít. Ők a hétköznapok hősei, akik reprezentálják azt a közönséget, akiknek az olcsóbbért mért sör az igazi elismerés? Valóban ilyennek gondolják a jutalmazni kívánt sörivókat?

Hát köszönjük, nem kérünk az ilyen elismerésből! Ha ugyanis a sörgyártók egy cseppet is tisztelnék a fogyasztókat, az ilyen százmilliós kampányok költségeiből egyszer már főznének egy igazán jó sört is! Az nem az átlagember lenézéséről, hanem a sörivók megbecsüléséről szólna.