Egyes sörivók misszionáriusként hirdetik a jó sör dicsőségét. Partizán akcióik kapcsán ma már minden tudatos sörivó pontosan tudja, hogy a magyarországi multinacionális sörgyártók csak vacak sört képesek főzni. Hogy ebben a finnyás válogatásban melyik pocsékabb, az Arany Ászok, a Soproni (már nem ászok) vagy a Borsodi Világos, erről megoszlanak a vélemények, és akkor még nem beszéltünk a dobozos rémálmokról. Bár magunk között szólva, ezekkel a termékekkel az adalékanyagokkal szemben ellenálló fogyasztó, az LMP szavazó vagy a mértékletes alkoholista és ne adj Isten, a jómódú fogyasztó egész élete során nem találkozik, vagy ha mégis, úgy tekint rá, mint a paprikás csirke híve az argentin bélszínre.

Szóval a tények azt mutatják, hogy az iszákosok tojnak a nemzetközi trendekre, és továbbra is a forint/mámor hányadost,  illetve a minél olcsóbban berúgás szempontját tekintik elsődleges szempontnak.

Inni, kocsmázni jó: az arisztoktraták persze nem vegyülnek a pór néppel. Otthon, barátságos körülmények között vagy drága kocsmákban tolnak arcukba, drága és nem is feltétlen finom söröket. Mindezzel persze semmi baj nincsen.

A csóró, de igazi ínyencek, azonban sajnos gerillák maradnak. A Che Guevara-féle elit, akik reménytelen körülmények közé szeretnék adaptálni a jó sör iránti igényt. Ott beszélnek sörkultúráról, ahol a mámort keresők sajnos a legolcsóbb, leghatásosabb változatot választják és bizony a sör pórias italnak számít! Így aztán hittérítő sörszakértőink véleménye és sörízlésformáló munkáik eddig a gyártóknál és az igénytelen fogyasztóknál egyaránt hatástalanok maradtak!