Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nevében él a sör
2010. március 09. írta: Árpa Jankó

Nevében él a sör

Tapasztalt sörivók, de lassan már a laikusok is tudják, hogy a liszensz sörök bizony csak nevükben emlékeztetnek az eredetire. Valamikor a nyolcvanas években még volt arra példa, hogy a dánok a gyatra minőség miatt leállították a magyarországi Tuborg gyártást. de emlékezhetnék a Gösser hazai gyártásának beindítására is – a népszerű importmárkától a Spezial névvel megkülönböztették az itthonit. Azaz a fogyasztó tudhatta, hogy mit iszik. Megjegyzem, bár én, jobban kedveltem a hazai Gössert, számos barátom leszokott a márkáról, mert a gyártás megindulásával egyidőben megszűnt az import.

Manapság azonban mintha a multinacionális cégek kevésbé lennének igényesek a márkanevekre. Azokat inkább feloldozzák – elnézést ezért a szerencsétlen szóvirágért – a marketing oltárán hogy minél nagyobb eladást generáljanak. Sajnos sorolhatom a negatív példákat. A botrányos Löwenbräut, a nyomokban sem eredeti Hofbräut, az eredeti száraz karakterét elvesztő Beck's sört.

A Zlaty Bazant címkéje legalább színeiben eltér az eredetitől, de a Kozelen ez sem segít. A velkepopovicei sör valaha kedvencem volt – de sem a hazai, sem a nagysárosi főzés nem az. Főleg a csalódás okán. Így aztán maradt a Staropramen és az Urquell. Ezeket még emberi áron lehet beszerezni és importból származnak.

Tekintettel arra, hogy a hazai sörkínálat alapvetően egysíkú – szinte kizárólag átlagos lagersörök alkotják –, ha egy-egy finomsághoz szeretnék jutni az importőrök kínálatában kell kesernem. Ezekkel egy baj van: az itthon főzöttekhez képest drágák.

De a sör igazi szerelmese inkább egy jót, mint két csatornasört választ. Eddig a Liquid Gold és a Belgaco voltak a megmentőim. Most egy Kacsa utcai üzlet tovább bővítette a lehetőségek sorát és végre ihatom kedvencemet a bambergi füstízű sört is. A Sörspecialista árai sem Tesco-gazdaságosak, de megéri, hiszen több eleddig teljesen ismeretlen sör is fogyasztó közelbe került.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr761823107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.03.09. 09:00:18

vagy az új Spaten.
nehéz levadászni az igazi importsöröket.

Serpocak 2010.03.09. 14:33:42

Ez tulajdonképpen a fogyasztó félrevezetése. Vagy tévednék?

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.03.09. 15:08:29

az a már sok témában felemlegetett próbaper, itt is értelmet nyer

fav 2010.03.09. 16:47:19

Látom, érzem, fene nagy a sörkultúrha! Ha ennyire nem okés a magyarországi kóser (nagyot ugye nem tévedek?) sör , akkor igyatok tejet. Van egy 1991-es zacskós, féltartós, bontatlan. Magyar termék. Eladó! Fogyasztói ára 3.60 Ft volt, igazán nem drága, mármint legyen ez a kikiáltási ár. Zsírtartalma 2,8%. Minimál árról majd később! Lehet licitálni! Gondoljatok bele, szerintem megéri, akkor még tejet is tettek a tejbe. Állaga, nyomkodásból ítélve kiváló, vagyis egyértelmű a viszkozitása. Jelenlegi ízét meghatározni természetesen nem tudom, de egy kis tartósítószer, régen is, most is, évekre csodát tehet. Most pedig lemegyek és iszom egy (nyugatra) hamisíthatatlan, de édenünktől keletre tán még hamisítható Gössert. Nem kesergek. A tejről meg ne feledkezzetek meg!
Átgondoltam. Kettőt iszom. Nem kesergek!

Serpocak 2010.03.09. 17:15:18

@fav: 1991-ben már rég nem 3,60 volt a tej tej, még a féltartós félliteres sem... azt meg senki nem mondta, hogy a sörök szarok, csak az volt az állítás, hogy ugyanaz a név más sört takar.

bucox 2010.03.09. 17:23:29

Szerintem fav-nak a 3,60-as tej és a kőbányai 4,50-ért hiányzik.

fabos-net · http://fabos-net.ws/ 2010.03.09. 20:10:28

1982 Kelet-Berlin
Nyári gyakorlat jelmondata:
Bírom a Bier!

fav 2010.03.10. 16:22:24

Serpocak! Igazad van! Elővettem a gyűjteményemből a tejciteket (a "tejcitek" tk. így kissé pofátlanság, de pusztán azért, mert reménnyel teljesen várom a licitjeiteket). Szóval, kikiáltási ár módosul, igen, 8.70 a Forint. A meghirdetett érték gondatlanságból módosul ugyan,és kissé pofátlanság is menet közben, de remélem megértőek vagytok! Beleborzongtam abba, hogy nyolchetven helyett háromhatvanat írtam. Hu! De most már túl vagyok rajta. Az eredeti árnál lejjebb azért mégsem vihetem. Belátás emberek, belátás! Ez piaci abszurdum lenne. Sörös Gyuri bácsi (egy kicsit feetbackkelve az altémára, egyébként alias Soros) kitiltana ebből az országból, bár ez így is meg fog történni, ha ez a tejes üzlet nem jönne össze, ah, miket beszélek, egyébként is. Azért nem veszett ügy, látom figyeltek, és van némi fogadókészség a portékára. Megjegyzem, nagyon szép dolog volt részedről, hogy figyelmeztettél. Igazán tetszik ez a vásárlás előtti józan ön- és világkontroll. Köszönöm. Látjátok, nem minden a habzsoló kapzsiság. Mindent és ócsón. Tejet, de azonnal. Néha a normál, un. konzervatív üzletmenetnek, ami megköveteli a pontosságot, felül kell írnia azokat az üzleti trendeket, amit talán azzal tudnék legjobban jellemezni, amit egy sör - időben szinte lemérhetetlen - nyeldeklés nélküli legurítása jelent egy-egy gyötrelmes kánikulai nap után. Mindez a gentlamen’s agreementtel jellemezhető üzleti korszak stílusjegyeit idézi fel bennem, már ezért is, köszönöm. És ha már ilyen tejkorrektek vagyunk, akkor kapok az alkalmon és visszatérnék az eredeti témára. Nem tudom igazán eldönteni mennyit nyom a latba, de talán fontos lehet. Modern,(egyesek szerint posztmodern?) ám kifinomult világunkban, néha egy kis jelentőségűnek vélt opció elhallgatása is borzalmas veszteségeket okozhat. No de, nem csigázom tovább a kedélyeket, szóval ez a tej bizony ultrán pasztőrözött. Ezt tényleg, csak a tejkorrektség okán, és csak másodlagosan villant be, eselleg árfelhajtó jelentősége is lenne? Igen. Talán. Annyian és annyifélék vagyunk.
További információt a termékről természetesen már csak csepegtetve. Ez üzlet. Tiszta pszichológia.
Egy cseppet visszatérve az altémára. Tegnap nem Gössert ittam végül, hanem BB-t. Tudjátok, az íze az erőssége. Az eladó meg csak bivalybasznádosként aposztrofálja. Gondoltam, ha már ilyen rossz sajtót kaptak ezen ízlésformáló topicban az említett licencek, akkor kell a francnak. Gyerünk, igyunk egy licenc nélküli „bivalybasznádost”. Elvégre, a licencet nem lehet meginni, akkor meg minek? Szóval belekortyoltam életemben először ebbe a fajtába. Markáns, erős íz, szinte durva. Most nem írnám le milyen ízek keletkeződtek továbbiakban, mert nem is tudnám, ennél nálam szakavatottabb filológusok is vannak e témában. De, ami a folyadék lenyelése után jött az igazán meglepő volt és számomra is könnyen leírható. A tiszta víz ízét éreztem. Jó ez így most hülyeség, mert a víznek – mondhatnátok - nincs is íze, de ez történt. Még egy korty, nyel, majd víz íz utóíz helyett. És így tovább. Erre a fejleményre gombvarrást kérek! Még egyetlen fajtánál sem volt ilyen.
És ne feledjétek! Ha rosszak a licencek, a tej élet, erő, egészség.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.03.11. 08:26:53

én a tejet is szeretem.
ettől még a rossz sör, nem válik jó sörré

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.03.11. 21:03:41

@fav: Ízlelőbimbóid nem csaltak. A Borsodi Bivalyról hasonló végkövetkeztetésű kóstoló-kritikát olvashatsz itt: folyekonykenyer.blog.hu/2010/01/06/vizkura
Dobozos-zacskós tej? Az a boltban kapható savóból és vízből kotyvasztott fehér színű lötty? Ami, ha megsavanyodik vmi keserű undor lesz belőle. Ez olyan, mint sörből a Kőbányai. Csak házitej! Annak van zsírja, föle...
Szerencsére a hazai házi sörök is kezdenek erőre kapni.
serteperte: Írtad, hogy bejön a bambergi Rauchbier. Ha Bécsben jársz, ezt semmiképpen ne hagyd ki, a kedvenc ottani sörfőzdém - és még a kaja is jó és nagyon olcsó. www.7stern.at - és idén csináltak egy bambergi Bock-ot is...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.03.12. 19:10:47

pardon Árpa Jankó-nak szólt...

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2010.03.15. 19:43:44

A Siebensternbrau-al soha nem volt szerencsém, amikor ott jártam épp nem volt füstízű sör. Talán majd legközelebb!
süti beállítások módosítása