Anyám szerint a sör pia, neki ugyanis minden alkoholos ital az, és baromira nem érdekli, hogy mi a különbség a sör, a bor, vagy az égetett szeszek között. Béla szerint, aki a törzskocsmám legokosabb embere, a sör nem alkohol. Ez az ő szájából érthető, mert még a lélegzetének is legalább negyven fokos az alkoholtartalma, ez pedig egy sörnél csak különleges cefrézési eljárással érhető el.
Viszont komolyra fordítva a szót, a Magyar Élelmiszerkönyv szerint „A sör (vagy régiesen ser, serital) malátából, valamint bizonyos pótanyagokból, vízzel cefrézett, komlóval, illetve egyéb engedélyezett anyagokkal ízesített, sörélesztővel erjesztett, szén-dioxidban dús, alkoholtartalmú ital.” Tiszta sor, akarom mondani sör, azaz bocs, mégsem annyira. Bigott sörhívők ugyanis az egyéb anyagok – rizs, kukorica, állományjavító, ízfokozó – hallatán kifutnak a világból, de legalább is megtagadják az ilyen „nem igazi” sörök fogyasztását.
Állításuk igazolására az 1516-os Reinheitsgebot – Német Sörtisztasági Törvény – azon passzusát citálják, amely a sör főzését, kizárólag malátázott gabonával, komlóval és vízzel engedélyezi. Az élesztőről még nincs szó, pedig anélkül sör nem készül, de akkoriban még csak sejtésük volt létezéséről. Szóval egyelőre maradjunk annyiban, hogy tágabb értelemben, anélkül, hogy az egymásnak ellentmondó véleményeket most kitárgyalnánk, bármely olyan szénsavas, alkoholos ital, amely malátázott gabona erjesztésével készül, jogosult a sör elnevezésre.
