Ma nyolc évvel ezelőtt jelent meg az első poszt a Sertepertén. Ha most belegondolok, hogy azóta micsoda változások történtek a hazai sörtörténelemben, igen hosszú lenne a lista, hogy mi minden nem úgy van ma már, mint volt régen.
A sörkultúra gyökeret vert itthon is, ma már nem snassz sört inni, egyre több blog és weboldal témája lett a sör, hogy rendszeressé váltak a sörbemutatók és sörvacsorák, vagyis a sör végre elfoglalhatta az őt megillető helyet a gasztronómiában.
A legörömtelibb változás számomra mégis az, hogy ami anno elképzelhetetlen volt, ma már magától értetődő és természetes, hogy a nők is elfogadták a sört – és nemcsak az édeskés gyümölcssöröket. A sörivó hölgyek rácáfoltak arra, hogy a sör komlós íze csak a férfiaknak jön be és felmérések szerint legalább annyira szívesen választanak sörözéseikhez, IPA-t, de nyitottak a búzasörök és a porterek felé is.
Ma már nem kelt visszatetszést az sem, ha két nő nem a cukrászdába ül le traccsolni. Egyre több nő – leginkább női társaságok – ülnek be sörözni, ehhez már nem kell férfikíséret. Legfeljebb jól megválasztott ivó, ahol nem kell kellemetlen atrocitásokra, beszólásokra számítaniuk a nőknek.
Szerencsére megváltozott az a vendéglős gyakorlat is, hogy a pultba dekoratív, de a sörhöz nem konyító hölgyeket állítsanak, akik legfeljebb a színük alapján voltak képesek a söröket megkülönböztetni. Ma már számtalan kézműves sörözőben a sörtípusok körében jártas nő áll a csapnál és a gyakran féltucatnyi vagy annál is több sör között is könnyedén elkalauzol bennünket.
Sőt! Van már női sörfőzőnk – nem is egy.
Tehát nem véletlen, hogy egyre több sörfőzde igyekszik a női fogyasztók kedvébe járni, hiszen egyértelmű piackutatási adatok bizonyították, hogy a legdinamikusabban növekvő fogyasztói csoport a nőké és ezen belül is leginkább a huszonnégy év alattiaké.
Viszont a női sörfogyasztók sokkal nyitottabbak a férfiaknál az újdonságok iránt, vagyis kevésbé hűségesek egy-egy márkához, vagy sörtípushoz, Nekik köszönhetően ma már nemcsak a kézműves sörfőzdék, de még a nagyobb üzemek is eddig soha nem látott tempóban bővítik szortimentjüket. És ennek, mi sörkedvelő férfiak is boldogan isszuk meg a levét!