Nagyon úgy látszik, hogy manapság elég egy sör címkéjére ráírni a bűvös három betűt: IPA és a siker garantált. Gyakran vissza is élnek ezzel. Elég baj ez, hiszen a mozaikszó mögött munka van, több ezer kísérletező kedvű hobbi sörfőző munkája, akik az elmúlt harminc évben rangot adtak ennek a különleges sörtípusnak.
Nincs mese: a sörforradalom zászlóshajója az IPA! És ez akkor is így van, ha a fele sem igaz annak a sokféle mítosznak, amit az India Pale Ale-ről terjesztettek. A legvalószínűbb, hogy maga a stílus lassan fejlődött ki a már meglevő világos pale ale és bitter sörökből.
Az tény, hogy már az 1780-as évektől szállítottak Angliából sört Indiába, de semmi nem bizonyítja, hogy ezeket erősebbre főzték illetve intenzívebb komlózást kaptak volna, mint a többi export sört. Az IPA név 1835-körül terjedt el, és a megszokottnál több komlót tartalmazó pale ale kapta ezt a nevet. Igazi tartalmat azonban másfél évszázaddal később, a nagyüzemi lágerekbe belefáradt sörfőzők adtak neki, akik a huszadik század hetvenes-nyolcvanas éveiben az ale-ben és a komlóban fedezték fel a kiutat a nagyüzemi sörök egyhangú világából.
A történetnek az izgalmas amerikai, dél-afrikai, új-zélandi és persze a brit komlók adtak különös csavart, ezek keserűsége egészen más, mint az addig használt kontinentális komlóké. Ez az izgalmas ízvilág szerencsére azonban nem csak a sörfőzők, hanem a sörfogyasztók érdeklődését is felkeltette és az IPA épp olyan forradalmi módon változtatta meg a sörről való gondolkodást, mint azt másfél évszázaddal megelőzően Josef Groll Pilsner Urquell-je, a pilseni sörök etalonja tette.
Rövid időn belül az IPA már nem csak egy lett a felsőerjesztésű sörök között, hanem stílusteremtő, mely lényegét, célját és értelmét a már-már túlzásba vitt komló használat által nyeri el. A sokféle komló a sörök hihetetlen ízgazdagságát és változatosságát adja, de a sörfőzés művészete továbbra is az egyensúly, a víz, a maláta, a komló és az élesztő tökéletes egységének megteremtése, e nélkül csak keserű lötty az IPA.
A sörfőzők képzelete persze szabadon szárnyalt és egyre-másra születtek az újabb és újabb IPA típusok melyek változatos komlófelhasználás, a hagyományos mellett a búza és karamell maláták használata révén többszörösére nőtt az IPA-k száma. Az Amerikai, a Brit és az Imperial IPA után megszületett a West Coast IPA, az East Coast IPA, a Dupla IPA, a Tripla IPA, a Session IPA, a Black IPA, a Belga IPA, a Red IPA, hogy csak néhányat említsünk a rohamosan a szaporodó típusok közül. De nagyon szép és izgalmas példákat találunk itthon is a Grabanctól, a Roth-féle Bakancslistán keresztül, a Gólem 100 komlós Dupla IPA-jáig.
Mint a fentiekből is látszik az IPA a kisüzemek és a gerillasörfőzők stílusa, mely sokaknak nemcsak a sörkülönlegességek kóstolósához, de a sörfőzéshez is kedvet csinált.
Épp ezért lehangoló számomra a soproniak Óvatos Duhaja, mely ugyan IPA-nak nevezteti magát, de tekintve, hogy sok-sok sörivó számára ez a sör jelenti az első találkozást az IPA-val, leginkább arra jó, hogy lejárassa azt. Ugyanis, aki az Óvatos Duhaj alapján alkot vélemény az IPA-ról pórul jár, hiszen pont annyi izgalmat fedezhet fel benne, mint az alsó erjesztésű kommersz sörökben. Sekély öröm, amit az jelenthet, hogy kétféle menő amerikai komlót a Citrát és a Cascade-ot is használtak a főzéséhez. Az öt százalék alatti alkoholtartalom mondjuk elfogadható egy Session IPA-tól, de a teljes fantáziátlanságról árulkodó ízek a legnagyobb jóindulattal sem felelnek meg annak, amit IPA-ként ismertünk meg.
