Már akkor gyanítottam, hogy a dolgok rossz irányt vettek, amikor a Főzdefeszt kinőtte a Mikszáth teret. Arra, hogy vége, még nem gondoltam, de azt éreztem, hogy alábbhagyott a forradalmi lendület, a résztvevők elérték céljaikat, integrálódtak a rendszerbe. A forradalmi sörök megkapták a kellő publicitást, kocsmák egész sorát szerelték fel kézművessör-csapokkal, boltok alapozták forgalmukat a kézműves sörök forgalmazására és kisüzemi sörfőzdék adtak el olyan mennyiséget söreikből, amit soha nem reméltek.
Az más kérdés, hogy a forradalom szele mennyire legyintette meg a fogyasztókat a fővároson kívül. Szerintem legfeljebb annyiban, hogy egy ideje a helyi főzde drágábban adja a sörét. Szóval cinikusan azt mondhatnám: Budapest jókora forradalmi sörfejként éktelenedik kis hazánkon, és ez így van akkor is, ha a sörfőzdék nagyobb hányada vidéken, a Dunán innen található. Természetesen Bart Dániel is minden dicséretet megérdemel. Az általa megteremtett publicitás sokaknak kedvet csinált a különleges sörökhöz, megnyílt egy ajtó a felsőerjesztésű sörök izgalmas világához, és lendületet kaptak az igazi házifőzők is, nem beszélve a revelációról, amivel a Főzdefeszt hatott néhány évvel ezelőtt, amivel nem sejtett sokaság érdeklődését keltette fel a sör iránt.
Szomorúan mondom, de szerintem ennek vége. Az új helyszínnel, a street foddal nem előbbre jutott az ügy, hanem bedarálták az események, ahogy ezt mutatja a budapesti – nekem kisbetűs – oktoberfeszt, mely igazi esztrád műsorként, igyekszik a profitot maximálni. Lesz itt minden, mint a búcsúban és ehhez az „eredeti bajor” hangulathoz a Paulaner fűtött sörsátra mellett – ha hihetünk a hirdetésnek – díszletként ötven, állítólagos kézműves sörfőzde statisztál, az erre az alkalomra épített Potemkin-faluban!
