A kóstolás az egyetlen egyszerű sörrel a St. Georgen Pilssel illetve csapolt St Georgennel indult, hogy aztán szépen, lassan eljusson a csúcsokra, engem pedig vízivásra késztessen. A folytatás is remek volt: történetesen kedvencem a Schenkerla füstízű söre következett. Ezt egy kulmbachi jegesbock, majd egy De Mollen Rasputin követett.
Hibátlan sör mindkettő magas alkoholtartalommal és izgalmas ízekkel, és még nem volt vége. A Pokol és Kárhozat névre hallgató újabb De Mollen már megosztotta a kóstolókat. Nekem például túlságosan intenzívnek tűnt, és mintha a sörmester meg se próbálta volna harmonizálni az ízeket, hanem valóban ördögi művet akart volna alkotni. Bizonyíthatom sikerült!
Ekkor olthatatlan szomjúság tőrt rám, pedig bevitt sörmennyiségben még hat korsónyinál sem tartottam. Ilyet legfeljebb másnaposan szoktam érezni, amikor a hűtő előtt tanácstalanul állva, azt a kérdést próbálom eldönteni, hogy vízzel vagy sörrel oltsam a belső tüzet. Hej ha lett volna még St Georgen!
A könnyű kis pils helyett egy újabb brutális sör a Hardcore IPA következett. Nem mondom, hogy nem ízlett, de biztos vagyok benne, nem szerezte meg azt az élményt, amit egy rövidebb sörsor kóstolása esetén nyújtott volna. Panaszra persze semmi okom, az este remekül sikerült, de biztos vagyok benne, hogy kevesebb, több lett volna. Nekem legalábbis ez a legfőbb tanulság: kevesebb extrém sörrel, rövidebb kóstolói sorral jobban jártunk volna.
