Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hosszú élet titka
2010. július 04. írta: Árpa Jankó

A hosszú élet titka

 A világ minden bizonnyal legidősebb sörfőzőnője, az obermögersheimi Wilhelmine Bickel 1989-ben, 90 éves korában bekövetkezett haláláig, Rudolf nevű öccsével közösen üzemeltette a serfőzdéjét a hozzátartozó Napsugárhoz címzett kisvendéglővel. Évente mintegy 160 hektoliter sört főztek, egy olyan berendezésen , mely – mint a képen is jól látható – semmit sem változott apjuk és nagyapjuk ideje óta. A főzőüstöt fával és szénnel fűtötték és hűtőberendezést sem használtak. Ez volt Németország legkisebb serfőző üzeme, mely ma a sörgyártás múzeuma. A kiállított tárgyak között ott található az a 1744 guldenről szóló, 1806. évben kelt számla, amit sosem fizettek ki.

Annak idején Napóleon katonái átvonultak Frankföldön, és betértek a „Napsugárba” szomjukat oltani. A franciáknak annyira ízlett a zamatos sör, hogy minden hordót kiürítettek, de üresen maradt a gazda kasszája is. Éjszaka ugyanis a katonák parancsot kaptak az elvonulásra és a tulaj bottal üthette a nyomukat. Nem kevesebb, mint 3002 gulden adósság maradt utánuk.
 
Ez a hatalmas összeg veszélybe sodorta a serfőző család egzisztenciáját. Igaz, hosszas huzavona után a községi tanács az adósság egy részét megtérítette a hadikárosult famíliának, ám 1744 gulden adósságot soha nem fizettek ki. A család azonban átvészelte a nehéz időket és megélhetésüket Wilhelmina haláláig a kisvendéglő és a gazdaság biztosította.
 
Mivel a frank parasztcsaládokban egykor az volt a szokás, hogy a serfőzési jogot – ez minden nagyobb parasztgazdaságnak megadatott – az elsőszülött leánygyermek, a gazdaságot pedig a legidősebb fiú örökölte, korán eldőlt, hogy Wilhelmina serfőzőnő lesz.
 
 – A sörfőzés ugyanúgy nemcsak a férfiak dolga, mint a sörivás, mely megőrzi a fiatalságot és megspórolja az orvost – ez volt Wilhelmina véleménye, aki maga is nap mint nap felhajtott egy-két korsóval saját söréből.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr572128246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dulcinea2 2010.07.06. 12:17:20

Hát nagyon eredeti a cikk és az öreglány is,a kép zseniális, de annyi biztos, orvost azért sem lett volna érdemes ide hívni, mert bezáratták vóna a bótot a higiéniai körülmények láttán ( absztrakt fekete minták a falon...:-) ). Gyanítható, hogy a sör ellenállóvá is tette mindenféle kórokozókkal is az embert, ha nagyon vizsgálódunk...ha jól látom Wilhelmina bal szeme alatt egy monokli is virít...:-) eredetéről nem írnak?
süti beállítások módosítása