A világ minden bizonnyal legidősebb sörfőzőnője, az obermögersheimi Wilhelmine Bickel 1989-ben, 90 éves korában bekövetkezett haláláig, Rudolf nevű öccsével közösen üzemeltette a serfőzdéjét a hozzátartozó Napsugárhoz címzett kisvendéglővel. Évente mintegy 160 hektoliter sört főztek, egy olyan berendezésen , mely – mint a képen is jól látható – semmit sem változott apjuk és nagyapjuk ideje óta. A főzőüstöt fával és szénnel fűtötték és hűtőberendezést sem használtak. Ez volt Németország legkisebb serfőző üzeme, mely ma a sörgyártás múzeuma. A kiállított tárgyak között ott található az a 1744 guldenről szóló, 1806. évben kelt számla, amit sosem fizettek ki.
Annak idején Napóleon katonái átvonultak Frankföldön, és betértek a „Napsugárba” szomjukat oltani. A franciáknak annyira ízlett a zamatos sör, hogy minden hordót kiürítettek, de üresen maradt a gazda kasszája is. Éjszaka ugyanis a katonák parancsot kaptak az elvonulásra és a tulaj bottal üthette a nyomukat. Nem kevesebb, mint 3002 gulden adósság maradt utánuk.
Ez a hatalmas összeg veszélybe sodorta a serfőző család egzisztenciáját. Igaz, hosszas huzavona után a községi tanács az adósság egy részét megtérítette a hadikárosult famíliának, ám 1744 gulden adósságot soha nem fizettek ki. A család azonban átvészelte a nehéz időket és megélhetésüket Wilhelmina haláláig a kisvendéglő és a gazdaság biztosította.
Mivel a frank parasztcsaládokban egykor az volt a szokás, hogy a serfőzési jogot – ez minden nagyobb parasztgazdaságnak megadatott – az elsőszülött leánygyermek, a gazdaságot pedig a legidősebb fiú örökölte, korán eldőlt, hogy Wilhelmina serfőzőnő lesz.
– A sörfőzés ugyanúgy nemcsak a férfiak dolga, mint a sörivás, mely megőrzi a fiatalságot és megspórolja az orvost – ez volt Wilhelmina véleménye, aki maga is nap mint nap felhajtott egy-két korsóval saját söréből.
