Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ájtatos korhelyek
2010. március 21. írta: Árpa Jankó

Ájtatos korhelyek

 

Azt sokan tudják, hogy a kolostorok lakói igen szorgalmasak voltak a sör főzésében. Azt azonban jóval kevesebben, hogy a magyar korhely szó a középkori Chorherr-ból származik, melynek eredeti jelentése: a templom karzatán (chor: kórus, karzat) helyet foglaló uraság. Jellemző módon több nyugati nyelvben is társítják a részegeskedést a szerzetesek kicsapongó életmódjával és élvhajhász életet élő szerzetes rendek tagjaival. Így jöhetett létre az „Iszik, mint a templomos”.

A német „Tempel” – azaz a templom – is bír még két jelentéssel: az egyik a kocsma, a másik a bordély. Nem igazán hizelgő egyik sem, holott inkább hálásak lehetünk az ájtatos korhelyeknek, hiszen nekik köszönhető a pezsgő feltalálása, de a legtöbb kolostorban a sörfőzésben is jeleskedtek. A kortársak és az utókor is ennek ellenére előszeretettel ábrázolták a szerzeteseket inkább hedonista élvhajhászoknak, mint a tudományok úttörőinek.

Érdekességként megemlítenénk, hogy a müncheni Zum Franziskaner nevezetű sörfőzde – búzasöre mai is népszerű – üzemeltetői, sörfőzői soha nem a szerzetesek voltak, csak a Ferences-rendház mellett üzemelt és a tulajdonos már a 15. században is rájött, hogy a barátokhoz címzett cégéres fogadó jó reklám és bizalmat kelt a sör minősége iránt is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr761856604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.03.22. 08:27:05

tulajdonképpen ezek a középkori csuhások egész jól jártak. többségüknek nem kellett szántani-vetni, katonáskodni (persze a templomosok kivételek ezalól), nem éltek házasságban, mégis minden jóból kivették a részüket: ettek-ittak-.....tak/tek
és persze finomabbnál finomabb söröket főztek, amelyek folyton kéznél voltak.
már nem csodálom azt a sok böjtöt, hiszen ilyenkor tulajdonképpen kötelező volt sört fogyasztani.

Ogreface 2010.03.22. 13:17:12

Ahogy a középkori ábrázolásokon is szerepelnek,az alapján nem nagyon tudom elképzelni hogy ezeket a hosszú és megerőltető böjtöket,ők bűnbe esés nélkül végigcsinálhatták...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.03.22. 19:39:53

Én úgy tudom, a Chorherr az a kanonok, egész pontosan az ún. éneklő kanonok, vagyis a kántor - és a részeges kántorokról valóban rengeteg híradás, sőt irodalmi mű is szól

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.03.23. 08:16:09

nos, a képen is jól látszik, amint a két ájtatos testvér egy cseppet sem felháborodva vitatja meg azt a kollegát, akit a hordó őrzésével bíztak meg. Kb ez lehet az szöveg: "Most nézz oda, már megint nem bírt megvárni minket és egyedül lamentál."

fav 2010.03.25. 10:13:29

A Templehaus szó olyan németes nem? Ha viszont 'németes', akkor összetett szó akarna talán lenni vagy esellegtalán. "Temple" részből és "Haus" részből szeretne állni. Viszont "Temple" szó nem létezik a németben és nem is létezett soha ebben az alakban. Más német 'nyelvjárásokban' sem. A németben a r Tempel szóval jelölik a templomot. A dolog külön pikantériája, hogy az összes, nem keresztény templomot illetik ezzel a szóval (a keresztényre kifejezetten e Kirche szót használják, ez a szó a kisebb és a nagyobb templomot is jelöli, nem csak a székesegyház méretűt)
Az angolban más a helyzet. Ott a "Temple" szó valóban létezik és templomot jelent, viszont a "Haus" szó, szóval olyan nincs ottan.
Forrás: C. Ludwig's Dictionary English and German - German and English. Lepzig, 1821., Ballagi M. kézi szótára, SZTAKI.HU

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2010.03.25. 10:37:02

@fav: igazságod vagyon: a Haus ebben az esetben tényleg felesleges. Javítom.
süti beállítások módosítása