Néha, amikor leárazzák valamelyik kedvenc sörömet a szupermarketben, gondolok rá, hogy be kellene vásárolnom belőle  de ahhoz, hogy megérje elzarándokolni bármelyikbe is, annyi sört kellene vennem, amennyit gyalogosan el sem bírok. Ugyanis se autóm, se jogosítványom, Ez az akadály azért leküzdhető lenne, akadna fuvar, ezekre a ritka alkalmakra.

Csakhogy a vásárlással töltött idő, a belefektett energia, akkor érné meg, ha legalább két tálca – azaz negyvennyolc doboz, vagy negyven üveg – sört vennék magamnak. A fele, harmada elférne a hűtőben, szóval a tárolás nem megoldhatatlan probléma és a fogyasztással sem, hiszen én mindenütt szeretek sörözni – akár ottthon is. És persze bármikor.

Például előfordult már olyan, hogy megmaradt egy sör reggelre. Nem gyakran esik ez meg, de történt már ilyen és nyilván nem meglepő a poén – a nap a hűtőben árválkodó sör elpusztításával kezdődik és hasznossági szempontból nagyjából ekkor véget is ér véget. Szóval nálam a sörözésnek nincsenek időbeli korlátai.

Gondolom innét kezdve sejtik, miért nem jó, ha otthon tele a hűtő sörrel. Ami nincs, azt ugye nem lehet meginni. Ha viszont tudatomba befészkeli magát a tény, hogy a hűtő tele van sörrel, ez ellenállhatatlan kísértést jelent, hogy napszaktól függetlenül rendszeresen megdézsmáljam a készletet. Vagyis, ugyan az olcsó sörrel nyertem a réven, de a minimum megkétszereződő fogyasztásommal, vastagon kifizetem ezt a nyereséget a vámon.