Fél évszázaddal ezelőtt (a háborús időkben), angol katonák töltötték meg a hagyományosan füstös lármás helyet, melyet úgy hívtak: The Valiant Soldier Pub azaz Söröző a Bátor Katonához. Ma már azonban ma már hiába próbálnál rendelni itt vagy ehhez hasonló helyen, hiszen a Bátor Katona már harminc éve zárva, és ahelyett, hogy újra megnyitná kapuit a sör és a füst szerelmesei előtt, múzeummá alakítják.
Bátor Katonát csak azért említjük, mivel az angolok szerint az ilyen és ehhez hasonló helyek jelentették igazán azt, amit ők úgy hívnak PUB. És a pubok helyén most sorra nyílnak a hagyománynak fittyet hányó, fiatalos, csillogó villogó helyek, melyek egyáltalán nem füstösek és széles ételválasztékkal rendelkeznek.
A legtöbbet azonban a kocsmák közönsége változott. A 90-es évek elején bekövetkező gazdasági recesszió hatására a vezető angol sörgyárak elveszítették a legnagyobb vásárlóerőiket, az örökké szomjas gyári lakatosokat, a bányászokat és az autószerelőket.
De ahogy teltek múltak az évek, ha nem is a Kánaán jött el, de némi gazdasági és életszínvonal emelkedéssel együtt kialakult egy jó anyagiakkal rendelkező középréteg, újfajta igényekkel, melyhez a vezető szeszgyárak egy egészen új stílust illesztettek. Így aki kocsmát akar nyitni, nem kell mást tennie, mint hogy kibérel egy használaton kívüli bankot, autószalont vagy akár egy színházat. Az így átalakított szuperkocsmák akár 500 személyt is képesek elnyelni. Ezeket a helyeket a bányászokból átképzett PC-mágusok, diákok és a szabadúszók látogatják szívesen és rendszeresen.
Tehát Londonban megtalálhatod az álkelta hangulatú betérőket, vagy ha éppen ausztrál élményre vágytál egész életedben, akkor a Walkabout Innben is eltöltesz egy estét, vagy választhatod a Slug and Lettuce-t, mely annyit tesz, mint meztelen csiga és saláta. Persze az ilyen és hasonló helyek tulajdonosai az ő trendjük sokoldalúságát preferálják azzal, hogy „ez nem csak egy ivó; akik ide betérnek, azok legfőképpen enni és inni akarnak”.
A közvélemény-kutatások szerint, az angolok többsége valóban alkalmazkodott az új helyzethez, a sör mellé minden második felnőtt egy főételt rendel. És ami még érdekesebb, az új „gasztropubok” egyik legnagyobb nyertesi a nők. Az új helyek sikerének Ők a biztosítékai, és ez nem meglepő fordulat, ha figyelembe vesszük, hogy a régi kocsmák tulajdonképpen a férfiak szentélyei voltak, ahova nők nagyon ritkán merészkedtek, hiszen ha valamelyikük mégis betévedt véletlenül, az kaphatott egy-két kihívó pillantást és lehet, hogy nem bántak vele lovagias előzékenységgel. Így a nők nem véletlen, ha mindent elkövetnek, hogy partnerüket is elcsábítsák megszokott törzshelyéről, ahova nemigen mehettek utána, hogy hazarángassák kedves ale-je mellől.
Az Egyesült Királyságban vidéken sem jobb a helyzet, mint a jó öreg Londonban. A régi kocsmákat ott gyógyszertárrá alakítják át, öregek otthonává vagy szatócsüzletekké. Sorra nyílnak a Hard Rock Cafék, Planet Hollywood jellegű gasztro-pubok, és talán egyedül az ír kocsmák tartják meg régi formájukat. Ezeknek közös vonása, hogy Európa szinte minden jelentősebb városában megtalálhatók és már gyakorlatilag üzlethálózatként működnek.
Azonban ne gondoljuk azt, hogy a pubok exportja osztatlan örömöt váltott ki abban az országban, ahol, mint tudjuk, mindennek évszázados hagyományai vannak. A „Good Beer Guide” című kiadvány főszerkesztője zsörtölődve csak úgy jellemzi a helyzetet, hogy a világot behálózó multi-pubok olyan túlcicomázott kocsmák, ahol a nemzetközi közönség könnyedén tud egymás vállára borulni, az angol és ír pub pedig halálra van ítélve. „Disneyfiction” — jellemzi a helyzetet kicsit gúnyosan, utalva az ötlet eredetére.
Habár az elemzéseket nézzük, a helyzet mégsem ennyire egyszerű, hiszen a régi bevált módszerekre egy igazi angol azért mégiscsak büszke és nosztalgiával gondol a régi füstös tölgyfa pultokra, ahol hazafelé tartva bekaphatott egy kettéhajtott szendvicset és a következő körig nagyon lassan csordogált az idő.
(Sárközi Attila írása a Maláta sörirodalmi és kocsmakulturális folyóirat 1998/12. számában jelent meg)
