Igen, én is szerettem volna kocsmáros lenni, mert a pult vendégoldalán olyan szórakoztatónak tűnt minden. De sajnos nem számoltam néhány dologgal. Vegyük az első tételt. Nem számíthattam arra, hogy évtizedek kemény munkájával összegyűjtött szesztestvéreim és ivócimboráim ezentúl nálam fogják elkölteni, azt a nem csekély összeget, amit havonta italra fordítanak, vagyis, hogy bárki a baráti körömből eltartaná a kocsmát, mert amint az köztudott, az összes ismerősöm tőlem kért kölcsön pénzt és nem adta meg. Vagyis, csóró mind, azon kívül kibukott alkoholisták, akik három sör után bebaszott állapotban hangoskodnak, és ami a legsúlyosabb nagy részük halott.
Másodszor: nem végeztem előzetesen számításokat, mivel kocsmáros ismerőseim ugyan mind panaszkodnak, de valójában tele vannak pénzzel. Persze nem ezért nem számolgattam, hanem azért nem, mert nem szoktam. Tervem az volt, hogy olcsón veszem és drágábban adom. Azonban nem tudtam olcsón venni, mert a forgalmazó minden egyéb tehert rápakolt az amúgy kedvező árúnak tűnő sörre és pálinkára. De a legnagyobb probléma az volt, hogy nem tudtam eladni, mert basztak bejönni a jó cseh sörre, a smucig és igénytelen alkeszek.
A harmadik probléma az volt, hogy gondoltam fiammal remekül elvégezzük a kocsmárosi teendőket és még arra is marad energiám, hogy a vendégeket szórakoztassam, ahogy eddig is tettem. Nem számítottam másra csak a fiamra és magamra a csapos teendők elvégzésekor. Mindkettőnkben csalódnom kellett.
Negyedszerre a helyiség méreteihez képest nem volt olcsó a bérleti díj. Jól ki volt az kalkulálva, hisz a tulaj évekig vezette a krimót. A bérleti díj körüli összeg volt a haszna, meg a jatt. Törzsvendégek pedig nem voltak, két ember járogatott le heti rendszerességgel.
Az ötödik gyenge pont, hogy a csap mögött álldogálás kikészítette az embert, mivel voltak napok mikor egy ember sem jött be a sörözőbe. Mikor nagy ritkán volt vendég és folyt a pia rendesen, soha sem panaszkodtam a munka mennyiségére, mert éreztem, hogy ebből lesz a haszon, de aztán nem lett, csak a ráfizetés. „Jó ez a hely csak nagyon ügyesen kell csinálni” – mondta Lakatos Rockrandevú Tamás barátunk, de azt nem mondta el, mi az a nagyon ügyes. Az biztos, hogy egy vendéglátóipari egység vezetése, üzemeltetése teljes embert igényel, napi 16 órában, szünet nélkül. És akkor sem biztos, hogy anyagilag sikeres lesz a vállalkozás. Kemény meló, megállás nélkül. Na, ez nem feküdt nekem, mivel más fontos dolgok is vannak az életemben, mint alkohollal itatni az embereket és számolgatni a pénzt.
