Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A kisüzem felsőbb osztályba léphet
2016. május 26. írta: Árpa Jankó

A kisüzem felsőbb osztályba léphet

tesco.jpg

Szombathelyi barátom, Erdélyi Tamás lőtte ezt a képet a helyi TESCO-ban és megosztotta a Facebookon. A fotó tanúsága szerint Szombathelyen megjelentek a hipermarket polcain a magyar kézműves sörök. A választék persze nem teljes, de a békésszentandrási, a MONYO, a Hopfanatic és az Ikkona sörei mégis egy nagyon fontos előrelépést jeleznek. Az eddig többnyire csak a sörfőzde vonzáskörzetében, a sörfesztiválokon és Budapesten kapható sörök ettől kezdve egy jóval szélesebb vásárlói körhöz juthatnak el. Ez véleményünk szerint nagy lépés afelé, hogy a kisüzemek a nagyobb részt szerezhessenek a hazai sörpiacon az eddigi másfél százaléknál. Eddig széles körben csak Budapesten és néhány nagyobb városban volt nagyobb választékban kézműves sör kapható, de az egy-egy multihoz bekerülő sörfőzde, immár országosan is elérhetővé válik.

A szerencsések kihasználhatják a sörfőzde teljes kapacitását illetve nekiállhatnak bővíteni azt és így egyre többen ostromolhatják majd az évi 8000 hektoliteres határt és talán cseh mintára – mint a kácovi Hubertus – egyik-másiknál akár a 20 ezer hektoliterre is felfuthat a termelés. Miután a fénykép felkerült a Internetre is és természetesen az örömujjongás mellett megjelentek az aggódó hangok is. Nem vesztik-e el eddigi kísérletező kedvüket a kisüzemek? Ha a kisüzemek felfuttatják a termelést vajon ez nem fog-e a minőség rovására menni? Megjegyzendő, hogy eddig is a legtöbb kifogás a minőség állandósága, miatt merült fel a kisüzemi sörökkel kapcsolatban.

Magunk azt gondoljuk, hogy hosszútávon azok a sörfőzdék maradhatnak talpon, akik kellőképpen tőkeerősek, korszerűek a berendezéseik és sörfőzőjük szakértelme garanciát tud nyújtani a stabil minőségre is – és a fentebb említettekben én látom ezt a potenciált és úgy vélem akadnak még nagy lépésekre is képes, változatos kínálatú, az állandó változásban levő piac igényeit kielégíteni képes főzdék a piacon.

Nem gondoljuk azt, hogy az, aki mer kicsi maradni, eleve halálra van ítélve, de a piac átrendeződésének ők akár vesztesei is lehetnek, ha nem tudnak lépést tartani az ezen a piacon erősnek és nagynak számító vetélytársakkal. És igen – Gyenge Zsolt kérdésére válaszolva – ez a jövő, mert nagy multinacionális cégekkel csak így vehető fel a verseny, mivel látható – ha még csak apró nyomokban – hogy a nagyüzemek is nyitnak az újdonságok felé és igyekeznek szélesíteni a „típusválasztékot" – szóval sörfőzdéink harcban állnak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr828747890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács András Nemrokon 2016.05.26. 16:15:16

Igaz, igaz, élenjárónak lenni az innovatívok, bátran beruházók tudnak. Ám minden árupiac úgy egészséges, ha sokrétű, s a csillogó, nagy portálok mellett megtalálhatók a közepesek, meg a szerény kicsik is - elvégre a fényes szupermarket mellett is megfér a kis szatócsbolt.Nem utolsó sorban az árfekvésük sem azonos.Tehát virágozzanak egymás mellett, mind !
Mi megteszünk mindent, minden szinten.