Ha van a magyar vállalkozói körnek igazán sorsüldözött és viharvert rétege, akkor az minden bizonnyal a kisüzemi sörfőzdék, jövedéki adótól és a VPOP állandó zaklatásától sújtott tulajdonosai azok.

A rendszerváltozás környékén munkanélkülivé válva, tőke és szaktudás nélkül, a szocializmus sörhiányos nyarainak emlékétől felbuzdulva, több százan vágtak bele a sörfőzésbe. A kezdeti lendületet megtörték az egyre nehezebbé tett körülmények. Időközben a magyar söripar is képessé lett a mennyiségi igények kielégítésére és könnyűszerrel nyomták le a kommersz sörök piacán pozíciószerzéssel próbálkozó kicsiket.

A közel négyszáz(!) hazai kisüzem többsége belerokkant a küzdelembe és bedobta a törülközőt. A fennmaradt hetven-nyolcvan főzde többsége ma is versenyképtelen, rossz minőségű, ám olcsó lager sörökkel próbál a felszínen maradni – kevés eséllyel. Talán annak a nyolc-tíz sörfőzdének, akik valódi sörkülönlegességekkel próbálkoznak, még lehet esélye, hogy megkapaszkodjon az élet-halál harcban.

Angliában a CAMRA tízezreket tudott megmozgatni az igazi ale védelmében, és az Egyesült Államokban is, ha az amerikai egy jó sörre vágyik, a kis sörfőzdék termékeit keresi. Nálunk – sajnos – az első próbálkozás, hogy ezek a kis sörfőzdék egy közös sörfesztiválon mutatkozzanak kudarcot vallott.

A szervezők a rossz időjárásra hivatkoznak – a valódi okokról nem esik szó. Így aztán nem a savanyú sörtől keserű a szánk íze.