Sokat gondolkoztam, hogy van-e értelme egy fitymáló hangú bejegyzést írni, de talán szolgál némi tanulsággal másoknak is, akik arra vállalkoznak, hogy baráti társaságukat mindenféle földi jóval kényeztessék.
Blogger barátaim maguk tették magasra a mércét, hiszen kritikus észrevételekben soha nem szűkölködtek. Persze mindenkinek joga van eldönteni, hogy a pohár félig üres vagy félig teli és az ócskázásnak az sem feltétele, hogy a kritikus egy adott szituációban jobban vizsgázik-e a kritizált témában.
Tegnap este Péter Anna készített a blogger-társaság számára sörkorcsolyákat, az általunk összeállított sörsorhoz. Az, hogy az ételek nem készültek el időben, különösebb gondot nem okozott, főleg, hogy az asztalon azért már volt néhány tálcányi harapnivaló és a Manga Cowboyban akadt csapolt budejovicei Sámson sör. Ez és az asztalról elcsent falatkák átsegítettek a várakozás percein.
Az est azonban nem lendült át a kezdeti nehézségeken. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az étterem, ahol rendezvényünket tartottunk nem rendelkezik pohárhűtővel és a személyzet sem cserélte magától értetődő természetességgel a poharakat. A kollégák többségét ez azonban szemmel láthatólag nem zavarta. Végül is sör az Asahi is, a Pilsner Urquell is és az Erdinger barna búza is. Mindegyik jól csúszott ugyanabból a pohárból.
A sörkorcsolyák finomak voltak és különlegesek. Sajnos azonban semmit nem tudhattunk meg arról, hogy mit is eszünk, illetve miért pont ezt találta a kínált sörkkel legjobban harmonizálónak Anna, akinek mindennek ellenére, ezúton is hálás köszönetemet és hódolatteljes kézcsókomat küldöm.
Az meg végképp az én pechem, hogy az asztalnak azon a végén ültem, ahol a leghangosabb ivócimbora vuvuzelához hasonló hangerővel nyomta a sódert egész este. Így az utolsónak ínált Indian Pale Ale ellenére nem túl jó íz maradt a számban.