A príma negyedosztályú
2017. július 12. írta: Árpa Jankó

A príma negyedosztályú

rotunda_1.jpg

Az óvárosi Rotunda, istennek hála még mindig a klasszikus prágai negyedosztályú kocsmák levegőjét árasztja. Még ma is olyan eldugott lebúj, amelynek láttán a művelt nagyközönség rögvest a genius lociról, azaz a hely szelleméről kezd el áradozni. A Rotundában még úgy lehet füstölögni, hogy az embert nem zavarja a szüntelenül zörgő ventillátor. Szerencsére a Rotundában igen hamar kézhez kapjuk a sört és az itteni smichovi megfelelően buborék nélküli, pofás sör.

Valójában a hely egyetlen jellegzetessége a sör. Az étlap – pontosabban az önkiszolgáló éttermekben használatos fali tartóban elhelyezett ételcédulácskák és a krétával írt tábla – nem sokat ígér. Napközben jó ha egy meleg levest és egy készételt kaphatunk – főként knédlis ételt. Persze estelente megkaphatjuk az úgynevezett elsősegélyt – disznósajt ecetben, füstölt hering, bacon és megfelelően büdös sajt, de lucullusi lakomára azért ne számítsunk.

A kocsma kisebb és nagyobb termében elfér vagy negyven helybéli, mert nyugati turista nemigen téved be még a Rotunda utcájába sem. Olybá tűnik, hogy itt még az állóhelyek száma is, meg vagyon határozva, mert a söntés előtt csak öt-hat ácsorgót szolgál ki a termetes csapos. Az egy dolog, hogy Prága belvárosában talán itt a legolcsóbb a Staropramen, de Jan Becher likőrjét is igen kedvező árfekvésben kínálják. Nagyon felhasználó barát a korai nyitva tartás, tíz előtt úgyis legfeljebb felest dob be a dolgozó és szerencsére a korai zárás már a múlté és manapság már tizenegyre, a legjobbkor kerül keksz korsónk tetejére.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr285855918

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Borra sör meggyötör 2017.07.19. 15:50:56

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Megcsap a meleg, hiányzik a folyadék. Hogy van benne alkohol? Azért vissza ne vidd! A Heti sajtó ezekből szemezget. Hétszentség'17/28 2017. 07. 10. Egy friss kutatás szerint azok az emberek, a...

Trackback: Hostinec u Rotundy 2014.03.13. 08:17:54

Helyszín: Csehország, Prága 1, Karolíny Svetlé 17 Látogatás: 2010. augusztus 21. 18:00-20:30 > Éreztük az elszigetelődés szelét a főúrtól, aki betessékelt minket ide némi cseh vigyorral az orcája jobb szegletében. hm-hm... csak nem ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toxic Waste 2018.03.13. 09:36:24

Hát tényleg alaposan meggondolta a csapos, hogy kiszolgáljon-e minket, mert kicsit sokan voltunk, üres asztal meg nem volt - de épp akkor szabadult fel a törzsasztal, és legnagyobb meglepetésemre intett, hogy üljünk le oda nyugodtan. Engem nem vitt rá a lélek, pedig a sokadik söröm volt már aznap, de valahogy úgy éreztem, nem érdemlem meg.
süti beállítások módosítása