A zsír dícsérete
2012. január 31. írta: Kovács Gábor Maláta

A zsír dícsérete

zsir.jpg

Igazi hungaricum, bár jelenleg éppen nincs divatban, sőt talán soha nem is volt. Ennek ellenére nem hiszem, hogy akad olyan magyar ember, aki ne evett volna már zsíroskenyeret, amely rövidesen lehet, hogy ismét a népélelmezés number one-ja lesz.

Lehet, hogy az írás olvastán az egészséges étkezés hívei felszisszennek, de mi ennek ellenére mindenkit arra biztatunk, hogy ha már kiürült a családi kassza, bátran egyen egy jó zsírosdeszkát.

Természetesen tisztában vagyunk, hogy a feladat csak látszólag annyira egyszerű, mint a régi időkben, amikor minden a kamrában megtalálható volt a zsírosbödön, rosszabb esetben sült házi zsírral, jobb esetben igazi húsos pecsenyezsírral. Ma azonban a zsírosbödön a legtöbb háztartásban feleslegessé vált. A gasztronómiai forradalom mostohagyereke lett a zsír, helyét majd mindenütt a növényi olaj foglalta el.

Egyre ritkább az olyan háziasszony, aki maga süti ki a zsírszalonnából a zsírt, így sokak életéből kimarad a finom házi töpörtyű, ami ismerői számára igazi kulináris csemege. A legtöbben a boltban – ha egyáltalán használnak még disznózsírt – a hidegen préselt, előrecsomagolt, adalék anyagokkal feltuningolt  változatot vásárolják. Ez alkalmas krumpli, vagy rántott hús sütésére, de kenyérre kenni a zsíroskenyér fogalmának megcsúfolása.

Ha nincs kedvünk, időnk, energiánk az otthoni zsírsütéshez, még mindig marad a lehetőség, hogy klasszikus hentesboltban, vagy a piacon, sült zsírt vásároljunk. Természetesen a kenyérre nem csak a disznó zsírja kenhető, a kacsa, vagy a liba zsírja is finom, de drágasága okán ellentmond a zsíroskenyér lényegének, hogy olcsó.

Mint a fentiekből kiderül, aki akar, az könnyen beszerezheti, vagy előállíthatja a kenyérre való zsírt, mely a hűtőszekrényben sokáig eltartható. A kenyérrel már sokkal bonyolultabb a helyzet. A zsírhoz legjobb a friss fehérkenyér, mondanunk se kell, hogy a kovászolt felelne meg leginkább a célnak, amely nem szakadozik, morzsálódik miközben zsírral kenegetjük. Ízlésről felesleges vitát nyitni, de ebben az esetben nem ismerünk kompromisszumot, se a teljes kiőrlésű gabonából készült, se a rozs-, se a Graham-kenyér nem alkalmas zsíroskenyérnek. A különféle toast és tartós kenyerek pedig arra se méltók, hogy zsíros-pirítóst készítsünk belőlük.

A kenyér vastagsága is megosztja a rajongók táborát, az eredeti, imára összekulcsolt kéz vastagságú szeletekre kent kevéske zsír, lehet, hogy autentikus, de mi inkább az ujjnyi vastagságú szeletekre vékony rétegben, de azért nem túlságosan spórolósan felvitt zsírt javasoljuk. Innét kezdve aztán szárnyalhat a fantázia.

Ha jó minőségű zsírral dolgozunk, nem biztos, hogy túlzott fűszerezést igényel, egy kevés só, pirospaprika, frissen őrölt bors bőven elég, de a tetejét feltétlen szórjuk bőségesen apróra vagy karikára vágott vörös, esetleg lilahagymával. Ha ínyenckedni akarunk, kenhetünk a zsírra mustárt – a szerző egyik kedvence – vagy zúzott fokhagymát is. Az élvezetek tovább is fokozhatok, mert a zsíroskenyér mellé bármilyen zöldség, zöldpaprika, paradicsom, uborka, retek, vagy savanyúság, káposzta, csalamádé, cékla, kovászos uborka is elsőrangú kísérő. Vita legfeljebb azon lehet, hogy sört, vagy bort igyunk hozzá.

fotó: indafoto.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr44036756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

traktakoma 2012.02.01. 11:10:43

Szerintem lassan ismét divatba jön, mert ezt talán még azok is meg tudják fizetni, akiknek még egy söralátét sem kell az adóbevallásukhoz.

bobbafet 2012.02.01. 15:47:00

Kiváló stílusérzékkel megírt poszt... Ráadásul elkerüli a témát fenyegető két végletet, a proliromantikát és a sznob retrófetisizálást is.

doubting thomas 2012.02.01. 16:03:45

Oldalas sütésekor kiolvadó, már-már karamellszerű fokhagymagerezdekben bővelkedő zsír kétujjnyi vastag parasztkenyérre kenve, zöldhagymával. Száraz vörösborral.

A vérkép meg bekaphatja :)

gatsy 2012.02.01. 16:09:15

Savanyú hagymával és piros paprikával és sok sörrel

Egy jó selmeci-soproni szakest elmaradhatatlan kelléke!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.01. 16:13:16

400 Ft itt a közeli boltban a fél kiló kacsazsír. Ez lényegesen olcsóbb, mint a vaj, ami 100 grammonként 200 Ft, a margarin meg nem játszik, de a minőségi, amit már meg lehet enni, kerül annyiba, mint a kacsazsír. Tehát nem különösen drága így, főleg hogy vajas kenyeret csak pirítósként eszek magában, különben kell még valami rá(sonka, sajt, lekvár, stb.), a zsíros kenyérre meg csak fűszerpaprikát és sót teszek.

Ami a kenyért illeti, én nagyon sokféle kenyérre kentem már zsírt, még rozskenyérre és toast kenyérre is(lidlben lehet abból kapni nagyon finomat), de nem érzem, hogy ezzel szentségtörést követtem volna el. A zsíros pirítós meg szerintem undorító, pirítósra vajat jó ráolvasztani.

lüke 2012.02.01. 16:26:45

micsoda hülyeség már megint:
"a teljes kiörlésü és grahamkenyér nem alkalmas"

a sógoroknál, minden szüretelö gazda árul´zsiroskenyeret,rozskenyérböl,dinkelböl de sehol!!! se fehérkenyérböl stb
ruccanjatok át pl Badenbe, Gumpoldskirchenbe októberben, hogy meglássátok!

lüke 2012.02.01. 16:28:13

@gatsy:
na ugye:) s átmegy a határon........

Treff7 2012.02.01. 16:28:23

Az utolsó mondat helyesen így hangzik: Sört vagy bort igyunk hozzá!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.01. 16:35:32

Én mindenképp nagyon száraz könnyű asztali bort fogyasztanék hozzá nyáron a nagy melegben viszont télen kétségtelen hogy egy testesebb barnasör is jól csúszik mellé, de ezek olyan ízlésbeli nüanszok hogy nem is érdemes rajta vitázni.

élhetetlen 2012.02.01. 16:37:37

Igen, a hagymás, a mustáros, a síma sós, de ki evett már cukros-zsíros kenyeret? Gyermekkorom: zsíroskenyér kristálycukorral megszórva, kicsit beletapicskolva, hogy le ne hulljon. Abban a korban elégettük a felesleges kalóriát, ehhez nem kérek kommentárt, csak az ízhez.

gatsy 2012.02.01. 16:39:18

@lüke: az tuti át megy minden határon...

De hogy a jürgenék miként rontják el a zsíros kenyerüket, az az ő bajuk:)

bohuš 2012.02.01. 16:47:02

@élhetetlen:
Egyes ismerőseim, rokonaim párás szemmel emlékeznek meg erről a változatról, de még nem volt elég bátorságom megkóstolni :-) Szóval nem tudok az ízéről nyilatkozni, csak jelezni akartam, hogy más is szereti így.

Rwindx 2012.02.01. 16:52:44

Szerintem graham, teljes kiőrlésű, stb kenyérrel is tökéletes, de inkább kacsa vagy libazsírral. A műkenyér az meg nem kenyér.

Egyébként a kacsaháj nem nevezhető drágábbnak mint a disznó zsírszalonnája. Pár hete 800Ft/kg-ért vettem hentesnél amit kicsit rablásnak éreztem hogy majdnem hús árában volt. Kacsahájat meg emlékeim szerint már vettem 600-700Ft/kg-ért is.

Twoshed 2012.02.01. 16:55:58

@lüke: Nézd, a németek-osztrákok-egyéb északi népek nem azért zabálják évszázadok (évezredek?) óta a barna kenyeret, mert az egészséges, hanem azért, mert nekik nincs (nem volt, és nem is lesz) olyan termőföldjük, amin megterem a normális búza. Ezért kénytelenek voltak minden szecskát, meg takarmánynövényt beleaprítani a lisztbe, hogy ne éhezzenek (teljes kiőrlésű kenyér kialakulása = nagy a szükség, mindent bele kell őrölni a lisztbe, semmit sem lehet kidobni). A fehér kenyér mindig is az adott föld-ország gazdagságát jelképezte, nem véletlen, hogy már a középkorban is irigykedtek a zsíros magyar és ukrán termőföldekre, és ezeken a környékeken terjedt el a fehér kenyér is (más dolog, hogy Ukrajnát Lenin, Sztálin, Hitler és kisbarátaik úgy elintézték, - pl. holodomor, II. vh. felperzselt föld taktika - hogy évtizedekig még a barna kenyérnek is örültek ha volt, legalább nem a gyereket kellett megenniük - ez nem vicc sajnos).
Attól, hogy pár fitneszguru néhány éve-évtizede pörgeti az "egészségesebb a barna kenyér"-lemezt, és sokan bedőlnek neki, még nem lesz igazuk, ugyanis egyetlen egy WHO által elfogadott tanulmány-kísérlet sem tudta ezt a feltételezést igazolni. Félre ne érts, nem azt mondom, hogy a barna kenyér szarabb, hanem azt, hogy egyszerűen más. Tehát: a sógoréknál azért nincs elterjedve fehér kenyér, mert olyan sovány a föld, hogy nem terem meg az alapanyaghoz szükséges búza. Hiszem és vallom, hogy a zsíros deszkához egyedül a fehér kenyér illik.

Egyébként sóval, pirospaprikával, lilahagymával, sörrel szeretem, kb. másfél ujjnyi vastag (fehér) kenyérrel :)

bazd meg 2012.02.01. 17:11:31

Azert ez igy nagyon csoves ez a zsiros kenyer, csak nektek nem tunik fel ;^)

Llychllyn 2012.02.01. 17:14:37

hálistennek nem is ment ki a divatból - legalábbis néhány rendes kocsmában még megtalálható a pulton, fedő vagy fólia alatt tornyosodó zsíroskenyér-halom. igazi ínyencek két lilahagymás zsíroskenyér összeborításával szendvicset képezhetnek (nem is olyan rég még 50 ft/db áron ment a dolog)...

A zsíros pirítós meg isteni! annál már csak a csontvelős jobb...:)

Lobster1978 2012.02.01. 17:21:49

Jó kis kacsasült alól "kicsent" zsírból imádtuk a zsíroskenyeret. Persze ofkórz fehérkenyérre. Esztétikailag is jobb, meg finomabb is ;)

megjegyzés: a teljes kiőrlésű sem egészségesebb, nem véletlen, hogy aki a malomiparban dolgozik sosem vesz olyan lisztet (a búzaszem külső részében egyszerűen több vegyszer marad mint a belsejében, és ez biza megy bele a teljeskiőrlésűbe)

inebhedj - szerintem 2012.02.01. 17:33:24

mangalicazsírral.

(A hús sertések zsírja büdös, majdnem annyira, mint az étolaj és a margarin, csak az előbbi legalább nem rontja el az ételek ízét, mint az utóbbiak.)

Raszputyina 2012.02.01. 17:40:43

@élhetetlen: A 60-as években nyáron Szabolcsba voltunk lecsapva a nagymamához (6 unoka), na ott ettem napi rendszerességgel cukros-zsíros kenyeret és krumplipalacsintát. Ez utóbbit most is szeretem, a cukros-zsíros kenyérre inkább csak hadd emlékezzem nosztalgiával.

walterhal 2012.02.01. 17:45:45

A cukros verziót olajba mártott kenyérrel ismertem, de és sosem kóstoltam. A velőscsontról le kell a puhára főtt inakat is szedegetni (hajnövesztőnek hívta apám), az is mehet a kenyérre, tiszta kollagén. Nem ám kapszulát!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.01. 17:45:57

Valaki mondja már meg, hogy mitől szemcsés (Fehér Kláránál 'ikrás') az egyik zsír, és sima a másik.

inebhedj - szerintem 2012.02.01. 17:51:21

@estrella negra:

A fajtától, valamint a tartástól és takarmányozástól függ. Jellemzően a zsírsertések zsírja ikrás, különösen hagyományos (nem tápos) takarmányozás, külterjes tartás, stb. mellett.

Mondhatni: barátunk az ikrás zsír. :)

mendson 2012.02.01. 18:06:08

Én a csomagolt (pick) zsirt otthon átolvasztom és beöntöm a bödönbe.Pontosan olyan mint a zsirszalonnás otthoni.Kovászolt parasztkenyér (na meg néhány más) itt a solymári, Bajcsi utcai pékségben kerül beszerzésre és nagyon jó.

farvik 2012.02.01. 19:06:02

Lássuk csak: fehér kenyér van itthon, sk. gyártmányú sülthúszsír, lilahagyma is... gooooooooooóóó! :)

Mrs.Columbo 2012.02.01. 19:06:56

Szerintem mindig is divatban volt, eddig bárhol bármikor voltam (40 km-s túrától kezdve a puccos borkóstolásig), mindenki azonnal cuppant a lilahagymás zsíroskenyérre. Hát még ha friss, meleg a kenyér és ropog a héja. :)

gyabonyi 2012.02.01. 19:34:10

Na ja, töpörtyü és zsíroskenyér, jó is az (persze külön). Ebben a formában Hungaricum is.

Lengyelországban élek egy ideje ahol elöször meglepödve tapasztaltam hogy gyakorlatilag zsíroskenyér az elöétel a legtöbb étteremben, külön kérés (és számlatétel) nélkül kerül az asztalra a fehér kenyér és a "smalec" mielött bármi más történne. És szerintük a smalec igazi polákium.

Smalec: a zsírszalonnát apró kockákra vágod, kisütöd mintha zsírt/töpörtyüt csinálnál. Amikor majdnem késsz jön bele hagyma, fokhagyma, só, bors illetve izlés szerint egyébb füszerek. Meglepö módon esetleg apróc kockákra vágott alma. A végén a pörc benne marad, ezért is az apróra vágott zsír. Igazán tartalmas és finom is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.01. 19:35:01

@inebhedj - szerintem: Én mégis a simát szeretem. Azon szocializálódtam.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.02.01. 20:01:46

Üdv a zsíroskenyérnek!
Jó zsírforrás a kacsaháj, ami kapható a némely áruházláncban, de minden rendes hentesnél van zsírszalonna is. 2 kilót nem nagy feladat otthon kisütni.
De a fokhagymás pirítóst se feledjük:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.01. 20:11:36

@estrella negra: Lehet most kapni 'Kedvenc zsírom' nevűt, aminek olyan az íze/illata/állaga, mint a harminc évvel ezelőttinek.
Mi van ráírva? Készült Ausztriában.

nyamnyam 2012.02.01. 20:39:50

Én is imádom a zsíros kenyeret, egyszerűsítve a fűszerezést néha csípős piros arannyal szoktam megkenni. A cukros zsíroskenyér nekem is megvolt, de ettetek már sima cukros kenyeret? Ez úgy készült, hogy a szelet kenyeret megszórtuk kristálycukorral, és a kezünket vízbe mártva rácsöpögtettük a cukros kenyérre (úgy mint amikor szalonnát süt az ember) így a cukor nem pergett le róla. Amikor nem akadt zsír ez is megtette. Aztán mentünk focizni a grundra.

Csiriba66 2012.02.01. 21:00:02

@estrella negra: A sertészsír (is) különböző lánchosszúságú/molekulasúlyú zsírsavakból van összerakva, így az olvadáspontjuk eltér egymástól. Házi körülmények között, relatíve lassú hűtésnél a nagyobb molekulasúlyú részek hamarabb dermednek, a kisebbek később. Ráadásul a telítetlenek olvadáspontja is alacsonyabb (kacsa és libazsír, ill. manga többet tartalmaz). A gyári esetén viszonylag gyorsan hűtik, így homogén marad. Tiszta fizika :)
De mindentől függetlenül nálam No.1 a fehér kenyér, medvehagyma, oldalaszsír. Persze förccsel.

dávidzoli 2012.02.01. 21:22:23

A zsír rulez, mindenféle kenyéren.

Rwindx 2012.02.01. 21:34:15

A poszt hatására be is kellett tolnom egyet ma este, lilahagymával :)

SzocsO 2012.02.01. 22:10:58

@élhetetlen: elmondanám, nagyapám nagyon szerette lekvárral enni, és ahonnan származott, sokan ették lekvárral. Bár számomra ez olyan, mint túróstésztát megcukrozni.

DjTonyo 2012.02.01. 22:13:13

Rwindx kartárssal értek egyet! :)
Elolvastuk a posztot, azután irány a bolt, fél kg fehér kenyér, kenyérszalonna. Otthon szalonna felkockáz, kisüt, zsírja megy a -10 C-ba hűlni. 20 perc múlva megettük az asszonnyal az egészet, vöröshagymával, sóval, pirospaprikával, és utána egy kis száraz vörösbor... óriási!

Nagy gratula a poszt írójának!

gillian 2012.02.01. 22:13:18

Meggyőztél. Veszek zsírszalonnát hétvégére, aztán meglátjuk :)

A cukros-zsíros vagy cukros csepegtetett kenyér boldogult nagybátyám kedvence volt gyerekkorában. Erről az ételről mindig ő jut eszembe. (Nekem sosem volt bátorságom kipróbálni.)

The Great Destroyer 2012.02.01. 22:24:43

Nálunk még van a spájzban zsírosbödön, kajcsihoz viszont rendszeresen készül pecsenyezsír, ami friss piacos házikenyérrel és pár napja sóban álló lilahagymával kerül szervírozásra, hajszálvékony husiszeletek kiséretében :).
Nagyiméktól örököltük ezt a szokást, de a kisfiaim is imádják, szóval a zsíroskenyér hagyományos reggeli nálunk.

bertrollnok 2012.02.01. 23:29:00

@Lobster1978: Csak megerősíteni tudom. Asszony kertészmérnök. Nem veszünk teljes kiőrlésű... Semmit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.01. 23:34:52

yeahh, monden szavaval egyetertek, a mustarral nem, de az mindegy, ujnyi vastag feherkenyer, lilahagyma pirospaprika kisfroccs! szigoruan kicsi
de azt parosaval kerve

hantaboly 2012.02.01. 23:52:49

No1: fehér kenyér kacsazsírral, hagymával
cukros zsíros kenyér, mustáros zsíros kenyér csak utána. Zsíros kenyér hordós káposztával beterítve. Házi Erős Pistával megkenve, sózás is megoldott, lévén sóval tartósított a paprika.
Havonta, kéthavonta irány a hentes, öt kiló zsírszalonna és sütés!
Egy kiló zsírt kiolvasztok, négy öt fej laskára vágott vöröshagymát megsütök benne, bele egy kiló oldalas, lassú tűzön két órát sütöm, majd lehűtöm. Ezzel kenem a kenyeret, a húst rászelem, a sült hagymát rákenem. Mennyei! De lehet helyette csirkemájjal is.
Hagymára halra csak száraz bort, fröccsöt vagy hosszúlépést szabad inni, évszakonként változó.
Kár hogy késő van, ilyenkor már nem eszünk, pedig az ízlelőbimbók beindultak, de a holnapi reggeli tipp megvan :-) !

hantaboly 2012.02.02. 00:01:06

Ja és még valami: platnin pirított kenyér, késhátával levakarva,zsírral leápolva fokhagymával megkenve! A maradék fokhagymát mellé elfogyasztva :-)) !

Soponya Balastyán 2012.02.02. 01:35:12

Jóféle sült kolbász alól való, narancssárgás-pirosra megdermedt kolbászzsír?
Azt vettem észre, hogy megosztja az embereket, legalábbis a szélesebb családomban. Otthon a szüleimnél mindenki imádja, én is.
Ti?

Ejh, de megéheztem.....

komplikato 2012.02.02. 02:01:47

@Twoshed: Nem mennék bele, hogy a búza valóban a gazdagság jele, de a rozskenyérből, amit sokan drágának tartanak, elég a fele is. Valljuk be azért szeretjük a fehér kenyeret, mert azzal lehet tunkolni mindenfélét, mást ne mondjak pörköltszaftot :D
Most a poszt írója miatt kénytelen leszek kipróbálni rozs vagy egyéb vegyesebb kenyérrel is a szírt, mert régen csak fehér verzióval ettem, mostanában meg kimaradt a zsíros kenyér, közben viszont megkedveltem a rozs kenyeret.

@Soponya Balastyán: Kőbányán a Kossuth tér környékén van olyan házikolbász aminek van olyan zsírja, de bolti vackokét soha nem enném meg. :D

Azért egy jobb pecsenyezsír, vagy kacsamájas zsír is jó tud lenni, persze azok drágább dolgok.

Pinka-Panka 2012.02.02. 06:47:07

Mindig olvasztok ki zsírszalonnát, egy keveset, mert a sült húst azt kizárólag zsírban sütöm (ritkán csinálok). Finomabb a hús is és marad zsír is. Néha kell azt is enni és akkor a legjobb lila hagymával és csalamádéval.

Mizar 2012.02.02. 08:35:00

Hehe.
Éppen ma reggel mielőtt még ezt olvastam két szelet pirítóst ettem megzsírozva házi pecsenyezsírral és két gerezd fokhagymával.
Ittam rá fél liter igazi citrommal ízesített teát, és most nagyon jól érzem magam.

scsaba1 2012.02.02. 08:43:56

@lüke:

Ki a rákot érdekel, hogy az osztrákok hogy eszik? Arról mi nem tehetünk, hogy az országuk jelentős részét kitevő köves kecskelegelőn nem terem meg a búza.

Barbaar 2012.02.02. 09:08:08

Mifelénk szerencsére még megy a zsíroskenyér, na meg könnyű is sültzsírt szerezni.
Eddig magamon kívül egy embert ismertem, aki a zsíroskenyeret mustárral eszi, most már kettőt, pedig a legtöbbször fújolgással reagálnak, ha elmondom hogy így is szoktam enni.

Egyébként meg a kísérők felsorolásából kimaradt az alma. Én ugyan nem szeretem így, de sokan eszik együtt.

Özséb 2012.02.02. 09:16:55

@Trágár, ratyi Fábry az M1-en tahóskodik. seggnyaló:

Tök beteg vagy, mennyé orcosho,mit köpködöl it ilyen faszságokat!

hantaboly 2012.02.02. 17:00:07

@Barbaar: Én is szeretem a finom ikrás zsíros kenyeret sózva és mustárral megkenve!
Ma reggel azonban hordós káposztával ettem, a megkent kenyérre rátettem a finom érett káposztát és azzal ettem. isteni volt!
Ha már éjjel megéheztem:-) !

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.02.05. 07:03:28

@Csiriba66: A gyárban hidegfolyással préselik, tiszta technológia. Tulajdonképpen folyékony zsírszalonna, már száz évvel ezelőtt is használt technológia volt. Szidták is a magyar gyerekek a monarchia hadseregében. Sovány vigaszvolt az itthoni házikenyeres - házizsíros világ után :)
süti beállítások módosítása