Azt sokan tudják, hogy a kolostorok lakói igen szorgalmasak voltak a sör főzésében. Azt azonban jóval kevesebben, hogy a magyar korhely szó a középkori Chorherr-ból származik, melynek eredeti jelentése: a templom karzatán (chor: kórus, karzat) helyet foglaló uraság. Jellemző módon több nyugati nyelvben is társítják a részegeskedést a szerzetesek kicsapongó életmódjával és élvhajhász életet élő szerzetes rendek tagjaival. Így jöhetett létre az „Iszik, mint a templomos”.

A német „Tempel” – azaz a templom – is bír még két jelentéssel: az egyik a kocsma, a másik a bordély. Nem igazán hizelgő egyik sem, holott inkább hálásak lehetünk az ájtatos korhelyeknek, hiszen nekik köszönhető a pezsgő feltalálása, de a legtöbb kolostorban a sörfőzésben is jeleskedtek. A kortársak és az utókor is ennek ellenére előszeretettel ábrázolták a szerzeteseket inkább hedonista élvhajhászoknak, mint a tudományok úttörőinek.

Érdekességként megemlítenénk, hogy a müncheni Zum Franziskaner nevezetű sörfőzde – búzasöre mai is népszerű – üzemeltetői, sörfőzői soha nem a szerzetesek voltak, csak a Ferences-rendház mellett üzemelt és a tulajdonos már a 15. században is rájött, hogy a barátokhoz címzett cégéres fogadó jó reklám és bizalmat kelt a sör minősége iránt is.