Amikor a prágai Staropramen sörgyárat a privatizáció során az angol Bass vette meg és megkezdték Kelt néven egy igazi stout gyártását feltámadt a remény, hogy az addig csak lagerekben gondolkozó cseh sörfőzés, végre bebizonyítja, hogy egy sörszerető nép támogatásával, igazi változatossággal fogja megörvendeztetni a sörivókat. A remény még két évtizedig sem élt: a Kelt gyártását beszüntették.
Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy a kisüzemi sörfőzdéken kívül, az Enns folyótól keletre, az izgalmas sörre vágyók nem reménykedhetnek semmi jóban.
Ne feledjük soha a két szó – a sörfőző és a sörgyártó – közötti különbséget!
Az egykori KGST országok sörfőzdéi olyan multinacionális sörgyártó cégek kezébe kerültek, akik mint minden ilyen világcég, egyetlen célban érdekeltek: a profit maximalizálásában. Ha ízlést formálnak is, azt semmiképpen sem jó irányba teszik.
Vasárnap Kontár Komlókutató egy 2009. decemberében lejárt szavatosságú cseh Kelt sörrel lepett meg – ami még véletlenül sem tévesztendő össze a szlovák Kelttel! Másnap – megfelelő sörkorcsolyák fogyasztása után – felbontottam az angol stout-ok mintájára a prágai sörgyárban talán utoljára főzött különlegességet.
Ez van! – gondoltam miközben életemben valószínűleg életemben utoljára belekortyoltam cseh Keltbe, Ha különlegeset, ha jót akarsz, nincs más hátra, mint bízni az életrevaló kis sörfőzdékben, vagy forradalmat csinálni, az otthoni fürdőkádban erjesztett sörökkel, mint azt tette Amerikában két évtizede néhány elvetemült sörbarát, olyan sikerrel, mely a legjobbak közé emelte az amerikai sörkülönlegességeket.
Talán van még remény! Bátraké a szerencse! Éljen a jó sör!