„Aki semmirekellő, az kocsmáros lesz” – hogy ez a régi mondás mennyire illet Kathi Kobusra, ma már nem tudhatjuk. Annyi bizonyos, hogy 1854-ben született és nővé serdülésének éveiről zaftos legendák keringtek, melyek szerint szűkebb pátriájában „Kobucika” néven vált közismertté. 17 évesen került Münchenbe, ahol pincérnőként kezdte pályafutását, de ezen évek történéseit – valószínűleg jótékony – homály fedi. Annyi azonban bizonyos, hogy 41 éves korában kezére került az Amalienstrassei „Dichtelei” – talán Költődének fordítható – elnevezésű vendéglőcske. Valamin azonban hajba kapott a háziúrral és rövidesen távoznia kellett. Ezután bukkant rá a Türkenstrasse 57 szám alatt a „Rudolf trónörökös”-höz címzett régi kávéházra. Amint azt a saját elképzelései szerint berendezte a „Dichtelei” korábbi törzsközönsége egy emberként vonult át hozzá. Frank Wedekind maga ragadta karon a résztvevőket és vezette a diadalmenetet.
Kathi Kobus rövid elhatározással „Új Költődé”-re keresztelte át e vidám tanyát. A név használatát azonban korábbi háziura hatósági segédlettel tiltatta el. Az új név tulajdonképpen adta magát: minthogy a „Simplicissimus” című élclap szerkesztőségének szinte teljes kompániája bejáratos volt, Thomas Theodr Heine – a lap címerállatának a vörös buldognak az alkotója – javaslatára felajánlották a lap nevét szíves használatra a tulajasszonynak. Kathi még aznap este aznap este több környi pezsgővel rótta le háláját az odaadó alkotóknak, pedig a névhasználati jogról a végső szót csak a kiadó tulajdonosa mondhatta ki.
Albert Langen viszont tombolt dühében midőn tollnokai és rajzolói mihaszna ügylete a tudomására jutott. Ám Kathi asszony – az elutasítást megtudván – nem volt rest, felkerekedni és személyesen Lange úr színe elé járulni. Ami ekkor történt azt az ő elbeszéléséből ismerjük. „Nagyon mogorván fogadott. Én meg csak térdre rogytam előtte és ríttam neki, hogy hagyja má’ nekem azt a nevet, hisz má’ az összes cégért megrendöltem, ne tegyen má’ tönkre engömet. Csak nézett rám egy darabig aztán azt mondta: vigyen el az ördög. Azzal megvót az engedély”. Még a fejlécállatot a buldogot is felhasználta Kathi: csak míg a címlapon a kutya egy láncot, addig a cégéren egy pezsgősüveget bontogatott fogaival. A Simpl ebbel dekorált vörös lámpa, amely a helyet jelölte mutatta az utat még annak a Hans Bötticher-nek is, aki aztán Kathi házi költőjévé lett. Rossz nyelvek szerint ama vörös lámpa eredetileg egész más céllal vezette a kocsmába.
Az akkurátus vendéglősné – ki a randalírozó vendégeket saját kezűleg penderítette ki az utcára – viszonyai is igen sajátosan alakultak. Hans Bötticher alias Joachim Ringelnatz ütlegek és pofonok fenyegetettségében kellett, hogy a Kathi ízlésével éles ellentétben álló „Matrózhűség” című versét az azt igen kedvelő törzsvendégeknek előadnia. A vers – melyben a címszereplő elhunyt szerelmét hol kiássa sírjából, hol pedig visszatemeti oda – különösen a tetem bomlási tüneteit részletezi szerfelett érzékletes ábrázolásban.
Ugyancsak nem finom lelkeknek szánták a „Tizenegy bakó” című elhíresült kabarét sem, mellyel Rigelnatz újra meg újra a helyiség pódiumára lépett. A házi poéta előadásit Kathi két korsó sörrel és egy márka jutalommal honorálta, amit nem tekinthetünk a leggálánsabb mecenatúrának – ami igaz az igaz ellenszolgáltatás, vagy üzleti előny nélkül Kathi asszonytól senki sem számíthatott semmire. A művészkocsmát az évek során nem csak a „Költődé”-ből megörökölt „Tizenegy bakó” avatta Kathi Kobus elismert kabaréfészkévé. Amikor Kathi az 1922-es esztendő vége felé visszavonulást kezdte fontolgatni a Münchener Zeitung a Simplicissimust is temette.
„Vége van annak a kocsmának, mely évtizedek alatt a nevető, vidám München része volt. Bár ma is vannak a városnak helyei, ahol a harsány vigalom járja, ám a szellem táplálta ama dionüszoszi kedvet, mely a „Simpl” hangulatát oly elbűvölően szőtte át, nyomasztja mindazon gond és szűkösség, amely épp a Kathi vendégköréhez tartozókat sanyargatja elsősorban”. München leghíresebb művészkocsmájára, ahol mindazok vendégeskedtek, akik a művészetért és az irodalomért hevültek, rajongtak és alkottak” a tudósítás szerint az irodává alakítás sorsa várt.
1922 december 22-én Kathi Kobus elbúcsúzott a Simpl-től, melyet egy Bandl nevű vendéglősnek adott át. Persze nem bírta ki sokáig, és hetvenedik születésnapját – 1924 október 7-én – természetesen ott ünnepelte. Erről megemlékezve valamennyi újság az ő dicséretét zengedezte. Ahogy a Münchener Zeitung is. „Esténként és éjszakánként itt énekszó és rajongás honolt, melynek során hol az emberi ínségnek, küszködésnek és kínnak adtak hangot súlyos költőszavak, hol pedig a harsány jókedv tört újra felszínre, Kathi tanyája maga volt az ifjúság, az őstehetség, az életművészet, maga volt a Schwabing.”
Minthogy sajtótudósítók egész sora legszívesebben még hálni is a Simpl asztalai mellé járt, eme varázslatos helyről még további születésnapok híradásai is szólnak. Kathi is rendszeresen ott található, és a vendégek szívesen hallgatják emlékeit, melyeket igen érzékletesen idéz fel, akár a egykori vendégek cselekedeteit, akár a hely tréfáit és történeteit eleveníti mozgóképszerűen fel.
Wolfrattshausen környéki tanyácskáján Kathi nem sokáig bírja. 1929 farsangján, immár hetvenöt évesen, állítólag huszonkilenc estén és éjszakán át mulatott, előbb a Simpl-ben, majd az ajánlkozó házigazdáknál, gyakran maga is a pódiumra lépve, a többi vendéggel együtt iddogálva, vagy záróra után a csökönyös maradni vágyókkal viaskodva. Ennek az évnek júliusában valami romlott ételtől paratífuszt kapott, a kórházból azonban kimenekült. Többeknek is mondta, hogy a benti sivárság után, gyógyultnak érzi magát idekint. Éjszakára azonban az állapota rosszabbodott. Hanna Dienstknecht és Otto Heusinger, a Simpl új vendéglősei, maradtak mellette, tőlük egy pohár pezsgőt kért. Másnap – 1927 augusztus 7-én – már nem nyitotta ki a szemét – meghalt.
