Svédországban – ahol annak ellenére mindenki alkoholista, hogy nehéz, de főleg drága alkoholhoz jutni –, egy egész iparág szakosodott arra, hogy kompjáratokat üzemeltessen Helsingborg-Helsingør között. Mire a hajó Dániába ér a svéd turisták, már annyira lerészegednek, hogy nincs már más vágyuk, hogy a hazaihoz képest mindenképpen olcsó, alkoholból minél többet hazajutassanak.
Ehhez sokáig hasonló volt a magyar sörturizmus, amikor a mindennapi lerészegedéshez szükséges alapanyagot, a határ közeli felvidéki városokban szerezte be a magyar ember. Ennek eredményeképpen virágzott fel arrafelé a vendéglátás, és köszönhetően a gasztronómia iránt fogékony honfitársainknak vált szlovák nemzeti étellé a rántott sajt és a knédli.
Ezeket a hangulatos kirándulásokat még inkább rentábilissá tette egykor még a benzin-turizmus is, ami még egy kiskunlacházi család párkányi kirándulását is nullszaldós gazdasági vállalkozássá és vidám vasárnapi családi programmá emelte, feltéve, ha az asszony vezetett hazafelé.
Sőt, a husáki Prága is a megfizethető szórakozások közé tartozott, hála az olcsó vasútnak, az olcsó szállásoknak, és még a Károly-hídon is át lehetett sétálni, hiszen néhány tébolyodott magyar és korlátozott számú NDK-turistán kívül, senki nem mutatott a lepattant cseh főváros iránt érdeklődést. Annak ellenére nem volt érdeklődés a város iránt, hogy a remek cseh sör anno itt is felébe került, mint az otthon kapható közkedvelt kőbányai. Manapság azonban a kikupálódott Prága nemcsak drága, de a várost elárasztó turistaáradattól még elviselhetetlen is és nem is sokkal olcsóbb a sör, mint itthon, ahol az ottani választékkal szemben nemcsak cseh sör kapható. Ezért nem is értem, hogy miért látogatják egyre bőszebben a magyar sörturisták!
