A Vígszínháztól nyugatra, a mai Palatinus házak helyén állt a Tüköry család sörfőzdéje, mely a XIX. század elején épült. A sörfőzdéhez nagy, üvegezett verandájú, római oszlopcsarnokos sörház is tartozott, ahol saját főzésű söreiket mérték.
A terem 400-500 embert is befogadott, kerthelyiségének méreteiről pedig fogalmat alkothatunk a korabeli újsághirdetések nyomán: 1874-ben és 75-ben nemzetközi gabonavásárt tartanak itt, melyre 2941 résztvevő jelentkezett.
A nagy táncházban két híres zenetársulat is játszott egyidőben: Dubez katona- és Morelli vonószenekara. A sörházat a 60-as években bérbe vette egy Schottenhauer nevű bécsi vállalkozó, aki Újvilág (Neue Welt) néven itt nyitotta meg a város első mondén mulatóját, az első nagyszabású pesti orfeumot, varieté számokkal és „dévaj francia énekesnővel”. A Kincses Kalendárium Budapest világváros címmel számol be az ott folyó éjszakai életről, melynek erkölcseire maga a főkapitány, a hírhedt Thaisz Elek ügyelt fel rendíthetetlen buzgalommal.
Értette egymást bűnöző és rendőr. Az Újvilágban napirenden voltak a botrányok, az erőszakos, garázda burgerek és krakéler jogászifjak garázdálkodásának megfékezésére a tulajdonos kénytelen volt úgynevezett „Hrauzverfer”-eket (Herauswerfer: kidobóember) szerződtetni, akik megmarkolták és kihajították a részeg duhajokat.
Az már csak „hab a tortán” – ahogy mondani szokták, hogy a derék főkapitány a nagy rendcsinálás közben elcsábította a tulaj feleségét, bizonyos Reich Fánit, aki kasszírnőként dolgozott az Újvilágban. A híresen szép asszony végül Thaisz Elek felesége lett, miután a felszarvazott férjet – elhárítandó a válás előtt álló akadályt – rendőrorvosok elmebetegnek nyilvánították.