A sörfogyókúrát már pénteken, a munkahelyen el kell kezdeni, már akinek van munkahelye. A szilárd parasztreggelit el kell felejteni, és munkába menet az első boltban, ahol sör kapható, rögtön négy sört kell venni. Ebből csak kettőt süllyesszünk az aktatáskába, a másik kettőt azonnal a bolt előtt le kell húzni, úgy éhgyomorra. Praktikus javaslat: dobozos sört érdemes venni, mivel a kiürült dobozokat el lehet helyezni a szelektív szemétgyűjtő helyen, és így nem kell az üres üvegekkel végig csörömpölni a várost. A fogyókúra céljainak kiválóan megfelel a Pilsner Urquell – alkoholtartalma 4,5 százalék és szárazanyag tartalma 12B°, ez alkalmassá teszi a tartalmas és intenzív fogyókúrára. A másik két dobozt a munkaidő lejártáig, beosztva és diszkréten kell elfogyasztani.
Péntek délután, miután letettük a lantot, hazafele ballagva, veszünk hat doboz fél literes Pilsner Urquell sört, és ezt gondosan elhelyezzük az aktatáskában előre behelyezett hűtő zacskóban, hogy legyen nálunk sör, ha hirtelen megszomjazunk. Komótosan elballagunk a legközelebbi kocsmába, leülünk a törzsasztalunkhoz és rendelünk szolidan egy pohár sört és ezt megismételjük a nap folyamán tízszer! Itt már lehet az erősebb és tartalmasabb barnát is fogyasztani – de szilárd táplálékot továbbra se vegyünk magunkhoz.
A hatodik pohár sör után jön ki az íze igazán. Eztán már csak az íze miatt isszuk. Miután zárórát kiáltott a főúr, haza felé vesszük az utunk. Most vesszük igazán hasznát annak a hat doboz sörnek amit a hűtőzacskóból egyesével kiszedegetünk és a hazafelé vezető hosszú úton megiszogatunk. Mire haza érünk, alig marad erőnk az előző nap a hűtőszekrénybe rejtett jó hideg barna sör elfogyasztására, ami után nyugovóra térhetünk. Ez lenne nagyjából az első sörfogyókúrás napunk. Figyelmeztetés! Amennyi folyadék bekerült a szervezetbe annyinak nagyjából ki is kell kerülnie onnan. Legjobb esetben, vizelet formájában, de ha másként jön a fogyókúra szempontjából szintén hasznos. Soha sem szabad visszatartani a kifelé igyekvő anyagot, aminek ki kell jönnie, az azonnal távozzon.
Szombaton miután felébredtünk, ne keljünk ki az ágyból. Lustálkodjunk, fetrengjünk és várjuk meg a vágyakozás érzését. Határtalan, mindent elsöprő vágyakozás egy jó hideg megfelelő habzású sör után. Ez az érzés kellő késztetést ad az ágyikó elhagyására. De most se rohanjunk, megfontoltan csoszogjunk ki a hűtőszekrényhez, amibe bekukkantva riadtan konstatálhatjuk, hogy csak két originál és egy megbontott fél üveg sör, amit tegnap már nem kívántuk elfogyasztani, árválkodik benne. Ne szorongjunk, elégedjünk meg azzal ami van. Vegyük elő kedvenc korsónkat vagy poharunkat , öblítsük alaposan hideg vízzel, hűtsük le és töltsük bele először az egyik telit majd a másikat is majd mikor elfogytak a jó friss sörök jöhet a tegnapról maradt megkezdett.
Mikor végeztünk a hazaival, vegyük egy kicsit gyorsabbra a tempót. Öltözzünk, sál, sapka, cipő és irány a tegnapi kocsma melynek nyitására éppen oda érünk. Azért is praktikus ott kezdeni ahol tegnap abbahagytuk, mert sok érdekes információhoz juthatunk a tegnap ködbevesző eseményeiről. Mikor kidumáltuk magunkat a szesztestvérekkel és megittuk a kellő mennyiségű sört, ki-ki a maga vérmérsékletének megfelelőt, köszönjünk el szépen és nézzünk új kalandok felé. Járjuk körbe azokat a helyeket ahol jó a sör és kedvelnek bennünket. Sajnos olyan helyek Budapesten, ahol jó a sör, kevés van, így becsüljük meg magunkat és mindenütt csak hat egységnyi sört vegyünk magunkhoz .
Én pohár söröket szoktam inni fogyókúrás időszakokban, mert a kisebb egység könnyebben fogyasztható és frissességét is mindig megtartja, valamint a pultnak támaszkodva a csapossal is folyamatos kommunikációt biztosít.
A pultnál való sörfogyasztás álló helyzetet feltételez, de vannak helyek ahol bárszékek is biztosítják a vendégek kényelmét. A fogyókúra nem enged semmi kényelmet! A nap további részében állva fogyasztunk , maximum könyökkel támaszkodhatunk a pultra, valamint ha tehetjük gyalog menjünk az egyik sörözőből a másikba, Ez a mozgás és állóképesség javítás is a sörfogyókúra szerves része. Ebben az időszakban tilos a rohanás. A sörfogyasztás lassú, megfontolt tevékenység. Élvezzük ki minden korty örömét, ízleljük és élvezzük a jó sör kellemes ízét. Aki a kocsmába rohan és gyorsan vedeli a sört, sürgeti társait és rohanva távozik az kellemetlen ember és csak zavarja az igazi sörivók kellemdús, meghitt pillanatait-óráit. Mikor már az összes jó hely a záróra közelébe jutott, kelljünk fel mi is és induljunk el hazafelé, de ne felejtsük az utolsó állomáson elővenni, az otthon gondosan összehajtogatott nagy teherbírású nyílon zacskónkat a belső zsebünkből és vásároljuk tele sörrel gondolva a holnap reggelre is.
A vasárnap a semmittevés és pihenés ideje, A sörfogyókúra utolsó napja. Vasárnap a családé, akik aktív segítői a nagy vállalásnak. Megkérhetjük őket , hogy hozzák ágyba a söröket abban a tempóban ahogy kérjük, se gyorsabban se lassabban. Üljünk föl az ágyban, és kortyoljuk az ízletes nedűt, a folyékony kenyeret és arra gondoljunk , hogy milyen jó is nekünk: fogyókúrázunk és nem szenvedünk, sőt kimondottan élvezzük. A folyamatos sörfogyasztás ebben a stádiumba elengedhetetlen. Néha pihenjünk egy kicsit, el is bóbiskolhatunk, de mindig koncentráljuk a folyamatosságra. Jókedvünkben eldúdolhatunk pár dalt, ezzel is szórakoztatva szolgálatkész családtagjainkat . Az idillikus állapotot csak a sörkészlet vészes apadása szakíthatja meg. Ilyenkor két lehetőség adódhat, vagy a gyereket küldjük le az éjjel-nappaliba, vagy mi magunk cihelődünk fel és ballagunk le körülnézni a körkényéken. Egy kis esti séta mindig jót tesz a vérkeringésnek és újra találkozhatunk rég nem látott cimboráinkkal, akikkel megbeszélhetjük a hétvégi sörfogyókúra részleteit és következtethetünk az eredményekre. Mikor mindent alaposan átbeszéltünk és levonhattuk a tanulságokat,éppen elérkezett a záróra pillanata. Az éjszakai séta a csillagos égbolt alatt örömteli betetőzése lehet a hétvégi sörfogyókúra erőfeszítéseinek. Hazaérve az utolsó jóéjszakát sör elfogyasztása után boldogan hajthatjuk nyugovóra a sorfogyókúrától kissé meggyötört, megfáradt fejünket. Szép álmokat!
+ Hétfő: mindenki rémálma, bekövetkezett. Hajnali kelés, reggeli rutinok + borotválkozás. Valami reggeli gyorsan és rohanás a munkahelyre. Az ajtóban eszembe jut a mérleg, csak gyorsan . Ráállva jövök rá, hogy a sörfogyókúra kezdetén elfelejtettem megmérni a súlyomat. Végül is mindegy, nem az eredmény számít hanem az út mely arra visz, vagy valami ilyesmi. A lényeg , hogy a hétvégi sörfogyókúra minden hétvégén megismételhető. A folyamatosság a fontos nem a kampányszerűség.