Ausztria legkisebb sörfőzdéje
2010. december 08. írta: Árpa Jankó

Ausztria legkisebb sörfőzdéje

A Brettner Bräu Ausztria legkisebb sörfőzdéje az Alsó Ausztriai Schottweinben működik. A városka egykor fontos szerepet játszott a Semmeringen áthaladó kereskedelemben. Nem véletlen, hogy egykor 15 fogadó működött a városkában, melyek a maguk főzte sört mérték ki. Az új utak, és a völgyet átszelő viadukt azonban elkerüli a várost: megszűnt a nyüzsgő forgalom, a sörfőzdék is sorra bezártak. Erich Brettner helyi asztalos  a régi idők emlékére alapította meg 1993-ban sörfőzdéjét, ahol évente 200 hektoliter sör készül. A 5,5 százalékos alkoholtartalmú, karakteresen komlóaromás Fuhrsmanngold és a hasonlóan erős, sötét borostyánszínű Malzerl Ausztria legdrágább sörei közé tartoznak. A sör azonban így is szépen fogy, amiben az is szerepet játszik, hogy különleges, fából faragott alátétjei mellett, más sörgyárak ajándéktárgyai is kaphatók a sörfőzde mellett üzemelő sörözőben.

És még valami. A kiváló asztalosmester az érdeklődők számára sörszemináriumokat is szervez. Sőt! Magyarországon italkereskedőket, sörspecialitásokat kínáló vendéglátóhelyeket keresnek akik szívesen forgalmaznák, árusitanák a Brettner söröket.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr742502690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.12.08. 19:42:01

szimpatikus az a főzőüst!
hogy lehet őket elérni?

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.12.09. 18:09:43

gondolom németül beszélők előnyben

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2010.12.09. 20:46:35

@Mantlesorrow: Egy látogatás együtt a szesztestvérekkel?

Ogreface 2010.12.09. 21:11:02

Ha sokam mennénk, talán még az üstöt is hazatudnánk gurítani. :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.12.09. 21:50:20

@Árpa Jankó: Schottwien nem wein.
Amúgy egy semmeringi sieléssel simán összeköthető...

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.12.13. 17:56:51

@Árpa Jankó: @pif: gyanítom sokan inkább a sört választanák a síelés helyett :)

Ogreface 2010.12.16. 12:23:38

@pif: "Hütték" lennénk ilyen botorságokra költeni a kis pénzecskénket, inkább finom sörökre adjuk ki. Például nálad. De ha ez téged zavar... :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.12.16. 16:00:27

@Ogreface: Ok, akkor a gloggnitzi nosztalgiavasúton múlatnák az időt néhány korsó ser társaságában...

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.12.16. 17:27:09

@Ogreface: mélységesen megbántasz vele, valóban :)

Ogreface 2010.12.16. 18:21:10

@Mantlesorrow: Ne félj csak, majd szombaton is jól megsértelek! :)
/ csak bírja a hátizsákom! /
süti beállítások módosítása