nyul.jpegNe feldjük mindenki volt kezdő és Igen sok sörnek le kellett folyni a torkokon, míg megismerhettük határainkat, ráérezhettünk a kedvünkre való sör ízére és megtanultunk különbséget tenni a jó és a rossz sör között!

A kézműves sör vagy az otthoni sörfőzés területén otthonosan mozgó sörrajongók, nem véletlen, hogy kialakították saját szlengjüket, ami egyúttal egyfajta szűrőként is szolgál, hogy kit fogadjanak maguk közé. A noob kifejezés lehet akár gyengéd is, ha az újonc szerényen és tisztelettel közelít a témához, ha szemmel látható, hogy mennyire érdekli minden újdonság – ezért bátorítást érdemelnek.

A jelző azonban lehet cinikus és lekezelő is, ha a zöldfülű, úgy tesz mintha nem is kezdő lenne, ha hülyeségeket beszél, csak azért, nehogy noobnak tűnjön. Ők aztán gyakran válnak nevetségessé, amikor összekeverik a brettet a sourral, vagy az ale-t az ászoksörrel. 

A noob eredetileg Informatikai szleng, amit olyasvalaki gúnyolására, akik kezdő, újonc, zöldfülű valamilyen területen. A noob szót olyan emberre mondják, akinek fogalma sincs arról a témáról, amihez hozzászól vagy amibe bekapcsolódik. Leginkább a számítógépes játékokba belépő újoncokat sértegetik így, akik amint belefognak a játékba, rögtön elveszítik az életüket.

A szó úgy alakult ki, hogy elsőként az angol newbie (=újonc) kifejezés lerövidült a newb alakra, majd ennek írásmódja átalakult noob‑ra, ami kiejtve ugyanúgy hangzik, mint a newb. A noob innentől számtalan írásformában felbukkant. A két nullával írt n00b például azt fejezi ki, hogy valaki nem csak béna kezdő, hanem még ostoba és/vagy tiszteletlen is mellé.