A magyarországi helyzetről nincsenek pontos adataink. A piaci szereplők általában mélyen hallgatnak a költségeikről, illetve hasznukról. Az alábi angol számtanpélda azonban gyaníthatólag többé-kevésbé megállná a helyét a hazai viszonyok között is. 

Vegyünk egy korsó 5%-os Pale Ale-t, melynek előállítása előállítása 0,65 font, amit a kocsma vendége 6 fontért vesz meg. A kereskedelmi láncban, mielőtt a vendég elé kerül a pint sör, hosszú utat tesz meg a sörfőzdéből, a nagykereskedő és a kocsma érintésével, míg a korsóba kerül.

Vajon ki keresi a legtöbbet a példaként bemutatott sör esetében, az induló és az eladási ár közti különbség 5,35 fontjából?

A válasz nyilvánvaló: a kocsma, amely a forgalmi adó nélkül, az átlagos 70%-os árréssel számolva, 2,06 fontot azaz a 5,35 fontból 39%-ot realizál. A kocsma után a legnagyobbat az állam szakítja 1,44 fonttal, azaz 27%-kal, ami nem sokkal több, mint a sörfőzde része, ami 1,26 font azaz 24%. A sor végén a nagykereskedő áll, ami 20%-os árrést feltételezve, 0,59 fontot azaz 11%-ot kap. 

A nagy kérdés persze, hogy igazságos-e, hogy a sörfőző nagyjából a negyedét kapja meg az általa készített sör árréséből a fenti példában. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy sokalljuk a kocsma legnagyobb árrését, hiszen látjuk, hogy nagyon sok a fennmaradásért küzd még így is, de akkor mit szóljanak a sörfőzők, akik maguk is nem kevés nehézséggel néznek szembe?