A kvargli
2022. március 10. írta: Árpa Jankó

A kvargli

kvargli.jpg

Hogy a cseh-morva Olomouc – németül Olmütz, magyarul Alamóc – a város határain túl is közismert, azt jelentős részben a városról elnevezett különleges sajtnak köszönheti. Az Olomoucké tvarůžky azaz az olmützi kvargli a gasztronómia meglehetősen megosztó darabja, amit legalább annyian fogyasztanak áhítattal, mint ahányan a helységet is elhagyják, ha egy sajtkorong kibontásra kerül. Mert az olmützi sajt minél érettebb – mit tagadjuk – annál büdösebb.

Olomouci mesénk szempontjából persze indiferens, hogy a kvarglit nem is a városban készítették először, hanem egy szomszédos faluban. Mindenesetre Olomoucban komoly sajtboltok várják a sajtkedvelőket és a sörözők is elképzelhetetlenek a népszerű Olomoucké tvarůžky nélkül, amit számtalan módon készítenek el az ínyencek számára. 

Az egyik lenyűgöző választékú sajtbolt az olmützi Horní Námӗstin a Felső téren található, szemben az eredetileg gótikus, később reneszánsz stílusban átépített városháza óratornyával. Ennek különlegessége, hogy a II. világháborúban megsérült óraszerkezetben 1947-1955 között az addigi vallási figurákat – néhány ügybuzgó hivatalnok javaslatára – az órajátékban hársfából készült, hetvenöt centiméteres, a munkás-paraszt egységet szimbolizáló figurákra cserélték.

Azóta takács, hentes, focista, kádár, gyermekes anya, adminisztrátor, kertész, sportoló, kovács, kádárt, dolgozó paraszt, kőművest és a több mint húsz szocialista típusú figura, minden délben végig járja a napi egyszeri körmenetét, A nap többi részében, a kovácsfigurák minden teljes órában kalapácsütéssel az üllőre mért ütéssel jelzik a pontos időt.

Az Olmützi kvargli zsírszegény savanyú túróból, érleléssel készült sajt.Teljesen egyedi, pikáns íze van, tipikus aromával, aranysárga nyálkával bevont felülettel, összetartó, félpuha vagy puha átlaggal és láthatóan világosabb maggal. Formája rendszerint korong, kör, rúd vagy szabálytalan darab. Az Olmützi kvargli asztali sajt. Jellegzetes, összetéveszthetetlen íze és illata van, amit az érés során  bomló sajtfehérjéknek köszönhet a sajt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr7617904965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása