Príma Primátorok
2021. október 21. írta: Árpa Jankó

Príma Primátorok

primator.jpg

A Primátor sörgyárban évente közel százharmincezer hektoliter sört főznek. Irigylésre méltóan széles a kínálat is, a tízes Antonintól a huszonnégyes Double-ig.

A náchodi sörgyárban 1872-óta főznek sört. Eleinte csak a hagyományos 10-es és 12-es és alkalomszerűen idénysörökkel jelentek meg a piacon. Hogy a tulajdonosok nem szenvedtek önbizalomhiányban bizonyítja, hogy 1935-től a sörgyár termékeit Primátor néven forgalmazzák. Az ilyen -ator végződés pedig a német sörterminológiában a csúcstermékeket – például a Paulaner Salvator – jelzi. 

Igaz Náchodban az 1992-es privatizációig csak a Csehországban megszokott söröket gyártották és speciál is legfeljebb 13-as készült. Szerencsére azonban az ismét magánkézbe került gyárban bátran túlléptek a csehekre oly jellemző, az extrémitást nélkülöző, kizárólag tradicionális főzeteken és igazi különlegességekkel is meglepték a Primátor sörök híveit.

Az első nagy dobás a 1996-ban piacra dobott 7,5% alkoholtartalmú 16° Balling fokú Exkluzív, mely a Csehországban akkoriban még igen ritka baksörök, egyik első képviselője magas alkoholtartalommal és határozott malátás karakterrel, intenzív komlózással. 

Ezekkel a hagyományokkal mennek merészen szemben a náchodiak, amikor az Exkluzív után piacra dobták a 21-es Rytířský-t és a 24-es Double-t. Sőt! Nem átallottak – és így lett végül is kerek a történet – a lágersör-nagyhatalom Csehországban előbb búzasört, majd stoutot és english pale ale-t és india pale ale-t is főzni.

Primátor nem csak abban számít rendkívülinek a cseh sörgyárak között, hogy az állandó kínálata tizenötféle sörből áll, hanem azzal is, hogy rendszeresen hoz ki limitált példányokat. Ilyen a  Primátor Tychne, ami  két sörstílus az IPA és a láger kombinációja. 

A Primátor Medove vagyis a mézzel ízesített sör a karácsonyi söre a gyárnak, ami egy könnyű lágerr amit mézzel ízesítenek. Húsvéti sörük a Primátor Evergreen azaz a zöld sör, melyet évente egyszer húsvét alkalmából főznek meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr816730552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása