Ha Seamus ihatnék egyet, jól meg kell fontolnia, hogy mikorra állítsa be a szomjúságát. Amíg idegenek vannak a helységben (és idegenek azért nincsenek minden faluban), addig bizonyos mértékig szabadjára engedheti a szomjúságát, mert az idegenek bármikor ihatnak, ha megszomjaznak, és így a bennszülött is nyugodtan közéjük állhat a pult mellett, annál is inkább, mert mint folklorisztikus jelenség előmozdítja az idegenforgalmat. Szeptember elseje után azonban Seamusnek szabályoznia kell a szomjúságát. Hétköznap 22 órakor van a záróra, és már az is elég keserves dolog, mert a meleg, száraz szeptemberi napokon Seamus gyakran fél tízig, sőt még tovább is dolgozik. Vasárnap azonban mindenképpen gondoskodnia kell arról, hogy vagy délután két óráig, vagy este hat és nyolc között legyen szomjas. Ha az ebéd soká tartott, és a szomjúság csak két óra után jelentkezik, Seamus már zárva találja megszokott kocsmáját, és a vendéglős, még ha sikerül is előkopogni, csak sorryt tud mondani, mert arra semmiképp nem lesz hajlandó, hogy egy pohár sör vagy whisky miatt öt font pénzbírságot, egy felutazást a tartományi fővárosba és egy elveszett munkanapot kockáztasson.
Vasárnap kettő és hat között a kocsmákat zárva kell tartani, és soha nem lehet tudni, hogy mi a szándéka a helybeli rendőrnek. Vannak, akiket becsületességi roham fog el, ha nehezet ebédeltek, és ilyenkor törvényhűséggel isszák le magukat. Viszont Seamus is nehezet ebédelt, és a vágya, hogy egy pohár sört igyék, cseppet sem érthetetlen, még kevésbé bűnös. Seamus tehát öt perccel kettő után a piactéren áll és gondolkozik. A tilalmas sör édes emlékeket ébreszt szomjazó torkában, és elképzelve jobban ízlik, mint ahogy a valóságban ízlene, ha könnyen megkaphatná. Seamus latolgat: van számára kiút, csak elő kell húznia a fészerből a kerékpárt, és hat mérföldnyit taposni a szomszéd faluig, mert a szomszéd falu vendéglőse már köteles kiszolgálni őt azzal, amit a helyi vendéglősnek kötelessége megtagadni tőle: a sörrel. Ennek a meglehetősen homályos italmérési törvénynek van ugyanis egy kiegészítő cikkelye, amely szerint az utastól, ha az legalább három mérföldnyi távolságra van az otthonától, nem szabad megvonni a hűsítő italt.
Seamus még mindig töri a fejét: a földrajzi helyzet a lehető legkedvezőtlenebb — sajnos az ember nem választhatja meg tetszés szerint a születése helyét – és Seamusnak pechje van, mert a legközelebbi kocsma nem három, hanem hat mérföldnyire van innen – ír viszonylatban különösen nagy pech, hiszen hat mérföld kocsma nélkül ritkaságszámba megy errefelé. Hat mérföld oda, hat mérföld vissza... összesen tizenkettő, több mint tizennyolc kilométer egy pohár sörért, és ráadásul egy darabon még hegynek fel visz az út. Seamus nem iszákos ember, különben nem latolgatna annyit, hanem réges-régen a biciklijén ülne már, és vidáman csörgetné zsebében a shillingeket. Ő azonban csak egy pohár sört szeretne inni: olyan sós volt a sonka, olyan borsos a kelkáposzta... és ki kívánhatja férfiembertől, hogy kútvízzel vagy aludttej jel oltsa a szomját? Nézi a plakátot a törzsvendéglő fölött: óriási naturalisztikusan festett pohár sör, sötét minta maláta, és olyan friss a kesernyés ital, rajta a fehér, hófehér hab, amelyet szomjas fóka nyalogat. A lovely day for a Guinness!, Tantalusz! Az a sok só a sonkán és a bors a kelkáposztán. Átkozódva megy haza Seamus, előszedi a fészerből a kerékpárt, dühösen kezdi taposni. Ó, Tantalusz – és az ügyes reklámok hatása! Hőség van, nagy hőség, meredek a hegy, Seamusnek le kell szállnia, tolja a biciklit, izzad és átkozódik: káromkodásai nem a szexuális szférában mozognak, mint a borivó népeknél, Seamus káromkodásai égetettszeszkáromkodások, szellemesebbek és istenkáromlóbbak, minta szexuális káromkodások, elvégre nem azért hívják spiritusznak a szeszt, hogy ne legyen benne szellem: átkozza a kormányt, átkozza valószínűleg a klérust is, mert az ragaszkodik makacsul ehhez az értelmetlen törvényhez (mint ahogy a klérusnak van döntő szava Írországban a kocsmaengedélyek kiadása, a záróra megállapítása és a táncos szórakozások tekintetében is), az az izzadó, szomjas Seamus teszi ezt, aki néhány órával ezelőtt még alázatosan és nyilvánvaló buzgósággal állt a templomban, hallgatva a vasárnapi evangéliumot.
Végre eléri a hegytetőt: itt játszódik le az a sketch, amelyet szívesen leírnék, Seamus ugyanis unokatestvérével, Dermottal találkozik, alti a szomszéd faluban lakik. Dermot is sós sonkát és borsos kelkáposztát evett ebédre, Dermot sem iszákos, ő is csak egy pohár sörre vágyódik, hogy szomját oltsa. Ő is ott állt a szomszéd faluban a plakát előtt, nézte a naturalisztikusan festett pohár sört, az élvezkedő fókát, ő is latolgatott, majd végül előszedte a fészerből a biciklit, föltolta a hegyre, izzadt, átkozódott... és most Seamusszel találkozik: az elhangzó párbeszéd rövid, csattanós, de istenkáromló... aztán Seamus leszáguld a völgybe Dermot törzsvendéglőjébe, Dermot pedig Seamus törzsvendéglőjébe, és mind a kettő azt teszi, ami eredetileg nem volt szándékában: tökrészegre issza magát, mert egy pohár sör és egy whisky nem éri meg a hosszú utat. Késő délután valamikor tántorogva és énekelve tolják majd fel megint a hegyre a biciklit, nyaktörő bátorsággal nyargalnak le vele a völgybe. S a két ember, aki igazán nem is iszákos — vagy mégis azok lennének? —, ezúttal mindenesetre iszákossá lesz, még mielőtt beáll az este.
De az is megeshetik, hogy Seamus, aki szomjasan áll két óra után a piactéren és a nyalakodó fókát nézi, úgy határoz, hogy nem szedi elő a kerékpárt, inkább vár. Esetleg ráfanyalodik, hogy szomját — ó, minő megalázása az igaz embernek! — vízzel vagy aludttej jel oltsa el, aztán fogja a vasárnapi újságot, és az ágyra veti magát. A fülledt délutáni hőségben természetesen elszunyókál, majd hirtelen felébred, az órára pillant, és a következő percben – mintha boszorkányok kergetnék –kétségbeesetten rohan a kocsmába, mert közben háromnegyed nyolc lett, és mindössze negyedóra van csak hátra, amíg szomjúságát csillapíthatja. A vendéglős elkezdte már sztereotíp mondókáját: "Ready now, please! Ready now, please! — Most vége, kérem! Most vége, kérem!" Heves gyorsasággal, dühösen nyakalja Seamus a söröket, hármat, négyet egymás után, miközben sűrűn pislog az órára, majd jó néhány whiskyt is rátölt még, mert az óra mutatója vészesen közeledik a nyolchoz, és a kapu elé állított vigyázó jelzi már, hogy a kocsma felé cammog a rendőr: vannak emberek, akiket vasárnap délután egyszerre önt el a keserűség és a törvénytisztelet.
Akit vasárnap, néhány perccel nyolc előtt a kocsmában ér a vendéglős „most vége, kérem!" kiáltása, az szemtanúja lehet, mint rohannak be eszeveszetten mindnyájan, akik nem is iszákosak, csak hirtelen eszükbe jutott, hogy a kocsma hamarosan bezár, és még nem tették meg azt, amihez — úgy lehet — nem is lenne kedvük, ha nem lenne érvényben ez az esztelen rendelkezés: még nem itták le magukat. Nyolc előtt öt perccel óriási lesz a tolongás: mindenki előre biztosítja magát a szomjúság ellen, ami csak tízkor vagy tizenegykor jelentkezik talán, de lehet, hogy nem is jelentkezik. Egyébként is mindenki úgy érzi, hogy költekeznie is kell egy kicsit: a vendéglős kétségbeesetten hívja segítségül a feleségét, unokáit, a nagymamát, a dédmamát és nagynénit, mert három perccel nyolc előtt nyolc rundót kell még csapolnia: hatvan korsó sört és ugyanannyi whiskyt kell még kimérnie, ezt mind meg kell még inni. Van ebben az ivási és költekezési szenvedélyben valami gyerekes, hasonlít egy kicsit a titkos cigarettázáshoz, amit éppen olyan titkos rókázás követ... és a vége, amikor a rendőr pontosan nyolckor a kapuban megjelenik, a vége igazi barbarizmus: sápadt, elkeseredett tizenhét éves kamaszok nyakalják a sört és a whiskyt, valahol a tehénistálló rejtekében, hogy betartsák a férfiasság íratlan játékszabályait, és a vendéglős zsebeli a pénzt: halomszám font bankjegy és csengő ezüst, pénz, pénz... de a törvényt megtartják. A vasárnapnak azonban még nincs vége: pontosan nyolc óra, tehát korán van még, és a sketch, amelynek délután kettőkor csak két szereplője volt, Seamus és Dermot, most bármekkora szereplőgárdával megismétlődhetik: este negyed kilenckor, fenn a hegyen: két részeg csoport találkozik. Megszámlálhatatlan káromlás száll vasárnaponként az ég felé ebben a jámbor országban, amely bár katolikus, de soha római zsoldos nem tette földjére a lábát: egy darab katolikus Európa, kívül a római birodalom határain.
