Jókedvű, kvaterkázással eltöltött óráink keserves finise: a fizetés. Az ember már negyedórával e drámai pillanat előtt számolni kezd magában, esetleg a vécére is ki-sompolyog, ahol sliccgombjai helyett a zsebéhez nyúl, s pénztárcáját elővéve az aprót kotorássza. Mivel ekkor már kótyagos, sehogy sem áll össze fejében a saját kontója. Ha gentleman, kerekít, rátesz; ha svihák, maga előtt is letagad egy-két rundót. Az is előfordulhat, hogy egyszerűen le van égve s erre csak most ébredt rá, Ilyenkor elhatározza, hogy asztalhoz visszatérve vallomást tesz, mielőbbi kompenzációt ígér.
Az érkező számla persze mindig kövérebb, mint azt a társaság várná. Mikor a pincérnő leteszi az asztal közepére a cetlit, kis ideig elhallgat a leghangosabb száj is. Mindenki tudja, hogy rosszul saccolt, keveset adott, hogy az jár most a legrosszabbul, aki a fizetés aktusát elvégzi. Már csak azért is, mert ugye, borravaló is van a világon...
Nehéz percek ezek. Végül a domináns hím, a legvastagabb jó barát, vagy a legmákosabb bohém veszi. kezébe az ügyet. Besöpri a közöst, kipótolja a magáéból, ráteszi a százalékot és mosolyogva fordul a pincérnő felé. A többiek megnyugodhatnak végre. Hamarosan felenged a légkör, újra kattannak az öngyújtók, folytatódik a félbemaradt beszélgetés. Nem gond többé az aljáig telerótt kis papíros, ami ott kormolódik összegyűrve a cigarettacsikkek mellett, a hamutartóban.
(1998)
