Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mondd gyorsan: Nagy Árpi!
2020. október 15. írta: Árpa Jankó

Mondd gyorsan: Nagy Árpi!

Ugró Szilárd írása

nagyarpi.jpgA Volán-buszt vártuk a végállomáson, de éppen késett. Tíz perc elteltével a hangosbemondó is megszólalt: „Kérjük Nagy Árpád buszvezetőt, hogy haladéktalanul jelenjen meg a négyes kocsiállásnál!” Viccelődni kezdtünk néhányan: Hogy fog elvinni bennünket, ha csak Nagy Árpi jelenik meg haladéktalanul. Ahogy telt az idő, a nagy „humor” is előjött: Mondd gyorsan a nevét többször egymásután, és rájössz, miért késik Nagy Árpi. A körülöttünk állók cinkos mosolya tudatta, ismerik a mondókát.

Fél óra múlva megérkezett a busz Nagy Árpád buszvezetővel, de akkor már senki nem akart viccelődni. Sokan felelősségre vonták az apró termetű fiatalembert, akinek az arcán megjelent az ijedtség. Ahogy sorra kerültem a jegyváltásra, bennem is motoszkált, hogy megjegyzést teszek, ám amikor egymás szemébe néztünk, elfogott a nyugtalanság. A Nagy Árpi-féle mondóka és az ijedt tekintet fájdalmas emléket idéztek fel bennem.

*

Házasságom néhány viszonylag boldog év után végzetesen megromlott akkori feleségemmel. Hiába szerettük volna rendezni közös dolgainkat, a bizalmatlanság már olyannyira befészkelte magát, hogy minden próbálkozás újabb és újabb kudarcot jelentett. Egyre távolabb kerültünk egymástól. Majd számomra is nyilvánvalóvá vált, megjelent a harmadik. Próbáltam magamba fojtani a felismerés okozta mérget, csakhogy gyáva ember erre nem képes. Az mindig a védtelenen áll bosszút a sérelmeiért, és a legkézenfekvőbb módszer, ha a magamfajta saját gyermekén tölti ki mérgét. Nekem is csak ez jutott.

Kisfiam hónapok óta érezte rajtam a változást, de nem értette, hogy miért vagyok indulatos és türelmetlen vele. Egyre többször sugárzott szomorúság tágra nyílt, barna szemeiből, és mind ritkábban terült szét arcán a boldog, kedves mosoly. Ki tudja, talán saját magát vádolhatta a számára megmagyarázhatatlan kedélyváltozásom miatt, mert gyakran állt meg előttem szótlanul, mintegy jelezve, ő készen áll mindenre, amit csak kívánok. „Csak még egyszer birkózz velem az ágyon, édesapa, sétáljunk nagyokat az utcán, rugdaljuk egymásnak az ott talált söröskupakot! És olvass nekem újból mesét elalvás előtt olyan szépen, ahogy senki a világon nem tud! És nevessünk össze megint azzal a nagy-nagy boldogsággal, ahogyan tettük sok-sok nappal ezelőtt!”

Engem idegesített a szótlan kérlelés, nemegyszer zavartam el durván magamtól. Ilyenkor tiszta tekintetéből eltűnt a remény, hogy átadja helyét a szorongásnak. Azt a reményt törtem össze újból és újból minden alkalommal, amit az édesapával való cinkos összenevetés boldogságát adta neki, és adja minden gyermeknek. Ám gyermekem nem adta fel a harcot. Egyik nap szemmel láthatóan nagy izgalommal jött haza az iskolából. Feltűnő rendben rakta le a holmijait, hogy elkerülje az ellenkező esetben rá mért büntetést. Türelmesen kivárta, hogy csak ketten maradjunk a szobában, és akkor elém állt.

„Apu! Mondd gyorsan egymásután, hogy Nagy Árpi!”

Ki tudja miért, de az általam is ismert mondókát, miközben irataimat rendezgettem, hajtogatni kezdtem: Nagyárpinagyárpinagyárpinagyár. Akaratlanul is elnevettem magam, és a fiamra néztem. Szemében újból ott csillogott a kimondhatatlan boldogság, hogy végre újból összenevethet az édesapjával. És én akkor ahelyett, hogy belekapaszkodtam volna az utolsó szalmaszálba, amelyik még gyermekemmel összekapcsolhatott volna, hirtelen, eltorzult arccal ráüvöltöttem, és ütésre emeltem a kezem.

A szemek! Eltűnt a boldogság, eltűnt a remény, csak rettegés volt benne: Miért bántasz, édesapám? Én azt akarom, hogy örülj, hogy megint boldog legyél, hogy újra nevethessünk együtt, rugdaljuk a söröskupakokat és este ülj az ágyam szélére mesekönyvvel a kezedben! Ne bánts apa! Kérlek, nevess úgy, ahogy az elébb!!!

A pofonra lendülő kezemet, hirtelen megragadta az emlékezés. Abban a pillanatban eszembe jutott, mikor találkoztam először ezzel a mondókával. Édesanyámnak mondtam el, szinte kísértetiesen hasonló körülmények között. Hétéves lehettem és én is az iskolában hallottam. Dehogyis tudtam, hogy mit jelent! Csak arra emlékeztem, hogy az osztálytársaim mind nagyon vidámak voltak, amikor az egyik fiú előállt vele. És én is csak azt szerettem volna, hogy az engem rendszeresen verő anyám végre egyszer vidáman nézzen rám. Akkor egy pillanatra azt hittem, sikerült. Édesanyám elnevette magát, majd rettenetesen összevert.

Kétségbeesetten kaptam rémült kisfiamat az ölembe. Nevetni próbáltam, dundi arcocskáját csókolgattam, de a pillanat már elmúlt. A szája ugyan mosolyra kerekedett, ám ártatlan szeméből már csak reménytelenség és bánat áradt. Ezen a délutánon nevettünk össze utoljára úgy, ahogyan csak egy édesapa tud gyermekével.

*

Még néhány évig együtt éltünk, de a közös boldogságunk elveszett örökre. Ha meglátott, elfogta a szorongás. Vajon csinált-e valami rosszat, amiért megbüntethetem? Legfeljebb megkönnyebbülést éreztem nála. Velem szemben többre nem volt képes. Én állandóan a régi kisfiamat akartam viszont látni. Nem múlt el nap, hogy ne próbáltam volna felidézni magamban boldog arcocskáját, de az élet szörnyű büntetést rótt ki rám. Lelki szemeim előtt a nagy, barna szemek boldog csillogását azonnal felváltotta a rettegés, amit én okoztam semmiről nem tehető gyermekemnek.

Őt láttam magam előtt éjszaka, szeretkezés közben, nappal, vidám társaságban, minden már-már boldognak tűnő pillanatomban. És ilyenkor menekülnöm kellett, pedig tudtam, mindenütt utolér. Talán a sors megelégelte szenvedéseimet, mert elküldte hozzám azt az asszonyt, aki szerelmével képes volt lassú gyógyulást hozni beteg lelkemnek. Mára már ritkán ér el a vádló tekintet.

De a mosolyát soha többé nem tudom felidézni!

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr2016240252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása